Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
IV. A csepeli gyár - 8. A csepeli nagyüzemi munkásság kialakulása
IV. A csepeli gyár 249 kások és nők. Még ennél is kevesebben voltak azonban az erdélyi, illetve az észak- és kelet-felvidéki születésűek. (15. táblázat) A gyártelep tehát különösen az alapítást követő években a környék - és ezen belül is elsősorban a község - képzetlen munkásságára épült, ami kiegészült a főváros által biztosított szakmunkássággal. így Csepelen az országosnál is jobban elkülönült a hazai munkásság két alapvető típusa. A csepeli gyárba vezető életutak, szintén jelentősen eltérők voltak. A munkásnők döntő többsége (háromnegyede) számára a Weiss Manf- réd gyár jelentette az első ipari munkahelyet. Sokan közülük átmenetnek tekintették ezt az állapotot a házassághoz szükséges minimális anyagi szükséglet, a stafírung biztosításához. Mindössze mintegy negyedüket jellemezte a generáción belüli mobilitás, ezek a munkásnők korábban a mezőgazdaságban, illetve cselédként dolgoztak. Ipari tevékenységüket szinte kizárólag nagyüzemekben kezdték. A Csepelen dolgozó nők többsége tehát minden előzetes ipari tapasztalat nélkül került a gyárba, kisebb része viszont budapesti - elsősorban dél-pesti - nagyüzemekből jött Csepelre. A megváltásként várt házasság csak nagyon ritkán eredményezte a gyártól való szabadulást. Legtöbbjük gyermekként kezdett dolgozni, és ha megérte, öregasszonyként fejezte be. A képzetlen férfimunkások életpályája hasonló volt a nőkéhez. Minden negyedik dolgozott korábban cselédkönyvvel, s minden második a csepeli gyár révén került az iparba. A többiek - akik már korábban is végeztek ipari tevékenységet - túlnyomórészt a nőkhöz hasonlóan nagyüzemekben dolgoztak, bár előző munkahelyük tekintetében nagyobb volt a változatosság. A szakmunkások életútja gyökeresen eltért a képzetlenekétől. Pályájukat magától értetődően kivétel nélkül ipari munkásként - tanoncként - kezdték, nagy részük kisiparosnál. A századforduló utáni években a Csepelen dolgozó szakmunkásoknak még mindig több mint felét alkották azok, akik pályájukat kisiparosnál kezdték. Ez az arány a világháborúig rohamosan csökkent, és az 191 О-es években már csak a szakmunkások mintegy negyedét jelentette. A munkások életpályájának döntő állomása volt az első munkahely, de innen esetenként hosszú út vezetett a Weiss Manfréd-gyárig. A századforduló időszakában még azonos arányban kerültek szakmunkások közvetlenül vas- és gépipari nagyüzemekből, illetve a kisiparból a csepeli gyárba, a világháború előtti években azonban már 2:1-hez módosult ez az arány. A képzetlen férfimunkásoknál nem történt ilyen lényeges változás, bár némileg csökkent azoknak az aránya, akik más iparágból kerültek Csepelre. Miután a munkásnők túlnyomó többsége a WM-gyárban kezdett el dolgozni, náluk szinte egyáltalán nem beszélhetünk korábbi munkáséletútról, a kevés kivételre pedig leginkább az volt - érthető módon - a jellemző, hogy nem kötődtek adott iparághoz. (16. táblázat)
