Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
IV. A csepeli gyár - 8. A csepeli nagyüzemi munkásság kialakulása
IV. A csepeli gyár 247 Ez a külső, munkaerő-piaci helyzet a gyáron belül egyfajta láncreakciót idézett elő. A nehezen, vagy legalábbis nehezebben pótolható, mai kifejezéssel: elitmunkások helyzete a képzetlenebbekhez képest jóval stabilabb volt, könnyebben tehettek szert a képzettséghez hasonlóan fontos gyáron belüli helyismeretre, ami viszont tovább fokozta helyettesítésük nehézségét. A kereseti viszonyok tisztán piaci jellegük következtében tehát alapvetően megfeleltek a tényleges státusz- és presztízsviszonyoknak. Mindez - habár lényegesen eltérő szinten - az úgynevezett gép-, mai kifejezéssel: betanított munkásokra is érvényes volt, akik betanítási idejük függvényében nem egyszerűen követték a szakmunkásokat a gyári hierarchiában, hanem maguk is ennek megfelelően differenciálódtak. Felsőbb rétegüket alkották a különböző esztergákon, marógépeken, préseken, húzógépeken, lemezollókon és automatákon dolgozó munkások, a köszörűsök, csiszolók, hüvelytisztítók, homokfüvók. Alsóbb rétegüket pedig a fúrók és a hengerműben foglalkoztatott gépmunkások alkották. Segédmunkásnak számítottak a raktárakban, műhelyekben, udvaron, kazán- és gépházakban, a kályháknál stb. dolgozó szakmunkásokhoz beosztott munkások, a szállítók, a drót- és csőkötők, csőkenők, fémsodrók stb. A nőmunkások két egymástól viszonylag elkülönülő csoportra, gépmunkásokra és a termelést kiszolgálókra tagozódtak. A gépmunkások egyszerű gépeken dolgoztak, amelyek nem igényeltek komoly betanítást, így a munkásnők két kategóriája között tulajdonképpen nem volt lényeges különbség. A politikai ideológia hajlamos arra, hogy a munkásosztályt szociológiai jellemzői szerint is homogén, teljesen egységes osztályként értelmezze, a differenciálódást pedig politikai kategóriákban (baloldali, centrista, revizionista, illetve később kommunista és szociáldemokrata) fogja fel. Sajátos szempontjainak megfelelően legfeljebb másodlagos differenciálódási tényezőként fogadja el a szakképzettséget (szak-, betanított, illetve segédmunkás), s ennek megfelelően végképp elhanyagolja az egyes rétegeken belüli differenciákat, illetve az egyes rétegek közötti helyenként elmosódó határokat, amelyek éppen a belső differenciáltság miatt mosódnak el. Mindezt azért kell hangsúlyozni, mert a továbbiakban követni fogjuk ugyan a bevett kategóriákat, s tesszük ezt mindenekelőtt annak tudatában, hogy ezek a kategóriák éppen a tárgyalt korszakban válnak el a legélesebben egymástól. Nem foglalkozunk tehát az itt jelzett belső, rétegen belüli differenciákkal, még ha tisztában vagyunk is ezekkel. Csepelen a termelés jellege eltért a hagyományos vas- és fémipari vagy gépgyártó üzemekétől. Ez megnyilvánult a munkásság összetételében is. Amíg a nagyobb gépgyárakban a kezdeti időszakban 50-80% között mozgott a szakmunkások aránya, addig Csepelen mindössze minden negyedik munkás rendelkezett segédlevéllel. Az iparág egyéb üzemeihez viszonyítva magas volt a nők részaránya, majd a világháborúig fokozatosa csökkent, de még akkor is meghaladta a 20%-ot.
