Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
IV. A csepeli gyár - 6. Weiss Manfréd balkáni érdekei
226 IV. A csepeli gyár Magyarországon a dualizmus talaján végbement fejlődés erősítette az önállósági törekvéseket, amelyekhez számos illúzió is tapadt. Ezt az önállóságot éppen a közös hadsereg sértette a legszembetűnőbben. Az összecsapásra tehát azon a területen került sor, ahol a dinasztia a birodalom nagyhatalmi érdekeiből kiindulva nem tehetett engedményeket. Az ellentéteket tovább mélyítette a balkáni helyzet eltérő megítélése. Az udvar és a magyar közvéleményt alakító körök célja egyaránt az orosz befolyás növekedésének megakadályozása volt, de amíg Magyarországon ezt oroszellenes politikával kívánták megvalósítani, addig az udvar az oroszokkal együttműködve. A magyar nemzeti álláspont nem a közös hadsereg gyengítését, hanem pusztán a Magyarországon állomásozó hadtestek magyarosítását tűzte ki célul. A hadsereg ereje nyilvánvalóan nemcsak a megajánlott újoncok létszámától, hanem legalább annyira a birodalom hadiiparától is függött. A közös Hadügyminisztériumot gyakran érte az a vád — nem is mindig alaptalanul —, hogy megrendeléseinél előnyben részesíti a Lajtán túli iparvállalatokat. A valóságban - bármennyire jogos volt is a sérelmek jelentős része - a közös hadigazgatást nem magyarellenes szempontok vezérelték, cselekedeteit, így megrendeléseit is kizárólag a Monarchia véderejének biztosítása határozta meg. Ehhez viszont sokkal inkább támaszkodhatott az osztrák-cseh iparra, mint a magyarországira. A fejlett, versenyképes magyar gyárak ugyanazt a támogatást kaptak a közös Hadügyminisztériumtól, mint a Lajtán túliak. A bolgár kormány képviselői 1903 nyarán kezdtek tárgyalásokat Weiss Manfréddal 10 millió lőszer azonnali szállításáról. A rendkívül rövid határidő lehetetlenné tette a megrendelés kielégítését, Weiss Manfréd az adott helyzetben a Hadügyminisztériumtól és a Honvédelmi Minisztériumtól kérte kölcsön a szükséges mennyiséget. A kölcsönzéshez a két minisztérium a Külügyminisztérium beleegyezésével hozzájárult, a szerződés megkötésére ekkor azonban mégsem került sor, mivel közben a bolgár képviselők a hirtenbergi lőszergyárral kezdtek tárgyalásokat, és csak azok kudarca után fordultak ismét Weiss Manfrédhoz. Végül a szerződést 1903. augusztus 31-én — tehát a macedón felkelés kitörése után - írták alá. Weiss Manfréd a két minisztérium korábbi ígérete alapján a szerződésben elfogadta a szállítások késése esetére kilátásba helyezett rendkívül magas kötbér fizetését is. A macedón felkelés gyökeresen megváltoztatta a helyzetet, ugyanis ilyen körülmények között a lőszerek kölcsönzése nyílt támogatást jelentett volna, ezért a Külügyminisztérium visszavonta korábbi hozzájárulását. Weiss Manfrédnak tehát kötbért kellett fizetnie, és elesett egy millió koronás üzlettől. Ennek megakadályozására egyetlen, szinte fantasztikus megoldás maradt számára, a hivatalosan elrendelt kiviteli tilalom, ami természetesen vis maiomak számított. Ez azonban még mindig csak a kötbér fizetése alól mentesítette, és nem kárpótolta az elmaradt üzletért. A kilátásba helyezett kiviteli tilalommal viszont megzsarolhatta a bolgár kormányt, s lehetősége nyílt arra, hogy a szerződés kölcsönös felbontása után új, már teljesíthető szerződést kössön. Weiss
