Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában - 1. Az 1881. évi 44. törvénycikk. Kezdet és folytatás
I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában 21 1. Az 1881. évi 44. törvénycikk. Kezdet és folytatás A kereskedelmi miniszter 1880 végén értekezletet hívott össze Matlekovits Sándor20 vezetésével az iparegyesület kérvényének véleményezésére, illetve törvényjavaslat kidolgozására. Az értekezlet résztvevői emlékiratban foglalták össze a legfontosabb teendőket. Eszerint az állam által biztosítható kedvezmények „az iparnak lendületes fejlesztésére nem elegendők”, de „a társadalmi és magántevékenység az iparnak eddig elhagyott mezejére fokozottabb figyelemmel fog irányulni akkor, ha meggyőződik arról, hogy az állam kedvezmények nyújtása által is elismeri az ez irányban folytatott tevékenység fontosságát”. Az emlékirat szerint nem célszerű kizárólag új vállalatokat támogatni, mivel ez sértené a meglévők érdekeit. A kizárólag új iparágak támogatása viszont jelentéktelen lenne és jóval kevesebb az indokoltnál. Az emlékirat felsorolta a támogatandó iparágakat, ami alapvetően megegyezett a későbbi törvényjavaslatban foglaltakkal, továbbá szükségesnek ítélte a közszállítások kérdésének rendezését megfelelő központi közeg felállításával; javasolta állami telkek átengedését, a vasúti díjak reformját, a kisajátítási és vízhasználati jog rendezését, a vám visszatérítését gyárak át- települése és gépek behozatala esetén. Az értekezlet alkalmatlan eszköznek minősítette a kamatbiztosítást, az állami kölcsönöket és segélyeket (amely csak kivételes esetben lehet indokolt), valamint az exportprémiumot.21 Miután az elkészítendő törvény elsődlegesen adóügyi rendelkezéseket foglalt magába, a javaslatot a kormány részéről a pénzügyminiszter terjesztette az országgyűlés elé 1881 áprilisában. A kormány a különböző memorandumokba foglalt javaslatok közül nem fogadta el a gépek vámmentes behozatalára, a kiviteli jutalomra és a kamatbiztosításra vonatkozókat. Helyeselte ugyan, de törvénybe foglalni mégsem látta célszerűnek a közszállítások rendezését, az ingyen telkek és a szubvenció kérdését, valamint az olcsó tarifákat. A kormány tehát helyes gazdasági felismerésekből indult ki a törvény kidolgozásánál, reálisan ítélte meg a lehetőségeket, és előrelátóan magának tartott fenn bizonyos lehetőségeket. Ezt tükrözi a törvényjavaslat indoklása is, amelyet Szapáry Gyula22 terjesztett a ház elé: „Ezen javaslat készítésénél azon meggyőződés vezérelt, hogy törvényileg előre megállapítandó kedvezmények magukban véve, a már létező iparnak 20 A jogász végzettségű Matlekovits 1881-1902 között volt országgyűlési képviselő, közben néhány évig (1880-1889) államtitkár. 1905. szeptember 11-én a főrendiház élethossziglani tagjává nevezte ki az uralkodó, 1907-ben az Országos Iparegyesület elnökévé választották. Kora egyik legkiemelkedőbb közgazdásza, 1873-tól az MTA levelező, 1910-től rendes tagja, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke volt. 21 Matlekovits 1897. II. 111-117. p. 22 Szapáry korábban belügyminiszter, a törvény előterjesztésekor pénzügyminiszter volt, 1890-ben Tisza Kálmán lemondását követően az uralkodó őt nevezte ki miniszterelnöknek. E tisztséget 1890-1892 között töltötte be.
