Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
II. A nagy nemzedék, avagy adalékok a hazai nagyburzsoázia megítéléséhez
138 II. A nagy nemzedék, avagy adalékok a hazai nagyburzsoázia megítéléséhez éveknek is szerepe volt ebben, hiszen osztálytársak voltak, de sajnos Krausz Simonnal ellentétben ők nem írták meg pályájuk emlékezetét. Krausz ugyan részletesen beszámolt az akadémián eltöltött éveiről, csakhogy 16 évvel volt fiatalabb náluk, s így ott szerzett élményei is egészen mások lehettek.27 Az említett párhuzam első látásra erőltetettnek tűnik, hiszen amíg Weiss a Kereskedelmi Akadémia elvégzése után külföldi tanulmányútra indult, s ezt követően is egyfajta útkereséssel töltötte idejét, addig Ullmann már 18 évesen a Hitelbank kötelékébe lépett, hogy végül a Kornfeld Zsigmondtól örökölt bankelnöki székben fejezze be pályafutását. Még azt is puszta véletlennek kell tekintenünk, hogy mindketten 1918-ban, mondhatni a legutolsó pillanatban lettek bárók. Annak sincs jelentősége, hogy Ullmann, Weiss Manfféd után éppen harminc évvel, szintén külföldi tanulmányútra indult. Hiszen a körülmények közben alaposan megváltoztak, olyannyira, hogy Ullmann nem Németországba, hanem az Egyesült Államokba látogatott. Azonban mindkettőjüket ugyanaz a céltudatosság jellemzi. Sokrétű tevékenységet folytattak, de bátyjaikkal ellentétben ezt mindig alárendelték az egyértelmű főtevékenységnek. Amit Weiss számára Csepel jelentett, azt jelentette Ullmannak a Hitelbank. Pontosan tisztában voltak azzal, hogy milyen fórumokon, vállalatokban, társaságokban szükséges jelenlétük éppen a főtevékenység erősítése érdekében. Kulcsszerepet töltöttek be az ország modernizálásában, s óriásként emelkedtek ki nemzedékükből. Pedig ez a nemzedék sem volt éppen megvetendő, értékelésére még később visszatérek. A baranyavári Ullmannok felemelkedése a Wodiánerekhez, Harkányiakhoz és Szitányiakhoz képest megkésett. A meredek felívelés egyértelműen a kiegyezés utáni időszakra esett. A kiegyezés értékelésére az adott keretek között nem térhetek ki. A felemelkedő nagyburzsoázia szempontjából azonban talán elégséges felidézni azt az egyre szélesebb körben elfogadott megállapítást, amely szerint a dualista gazdaság egyáltalán nem tette lehetetlenné a hazai iparfejlődést, még akkor sem, ha egy feltételezett önálló vámterülethez képest lényegesen eltérő körülményeket biztosított. Vagyis a másságot itt sem értelmezhetjük eleve minőségi kritériumként. Meghatározó természetesen, hogy a kialakuló hazai ipar sok szempontból az osztrák-magyar vámszövetség függvényeként jött létre, s ez a tény egyes iparágakat, vállalatokat hátrányosan érintett, másokat viszont éppen hogy kedvezően. A dinamikusan feltörekvő nagy nemzedék számára éppen az a meghatározó, hogy mennyiben tud egyrészt ehhez a sajátos helyzethez alkalmazkodni, illetve másrészt mennyire tudja ezt saját javára fordítani. Az apák nemzedékétől örökölt terménykereskedelem, majd a malomipar kiépítése eleve hasznos útmutató volt. Egyértelműen feltárta az élelmiszeripar jelentőségét, s a Monarchia túlsó feléhez fűződő üzleti kapcsolatok fontosságát. Kialakult a hazai és Lajtán-túli nagyburzsoázia rendkívül bonyo27 Krausz 1937.
