Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
II. A nagy nemzedék, avagy adalékok a hazai nagyburzsoázia megítéléséhez
136 II. A nagy nemzedék, avagy adalékok a hazai nagyburzsoázia megítéléséhez Látni fogjuk, hogy Magyarországon kísértetiesen hasonló a helyzet. Nálunk is megvolt ez a vállalkozói nemzedék, de éppen ennek a generációnak a kapcsán bizonyítani egyfajta túlzott alkalmazkodást eleve képtelenség. Ráadásul hajlamosak vagyunk arra, hogy a folyamat másik oldalát, vagyis a hagyományos magyar arisztokrácia közeledését a burzsoáziához szintén egyértelműen negatív folyamatként értelmezzük. Hiszen tény, hogy számos vállalkozás igazgatóságában megtaláljuk az arisztokrácia képviselőt is. Sőt az sem vitás, hogy a nagyburzsoázia nem nélkülözhette ezeknek az arisztokratáknak a nexusait, de - és ezt nagyon is hangsúlyozom - a folyamat kettős volt. Amíg az 1860-as, 70-es évekig a felemelkedő nagypolgárság profitéhségét sokrétű pénzügyi és kereskedelmi tranzakciók elégíthették ki a leghatékonyabban, addig ezt követően a malomipari tőkebefektetések rendkívül gyors megtérülésükkel tőkefelhalmozás szempontjából felülmúlták a korábbi lehetőségeket. Ez önmagában azonban nem jelentett feltétlenül valóban új, még modernebb szemléletet. Az esetek többségében a korábbiakhoz hasonló pénzügyi (tőkebefektetési) akciót jelentett, ami objektíve mégis már a következő funkciót jelezte, és megkönnyítette, előkészítette ezt az újabb funkcióváltást. A felemelkedés második alapvető pályakorrekciója a burzsoázia legtöbb képviselőjénél hosszabb, esetleg több évtizedes folyamat eredménye volt, az egyes vállalkozók által követett utak a korábbiakkal ellentétben minőségileg is különbözhettek egymástól. Azok, akik valamilyen ok következtében képtelen voltak erre a második funkcióváltásra, szükségszerűen vesztettek korábbi gazdasági jelentőségükből. Eközben változatlanul meghatározó maradt a megfelelő orientáció kérdése. A profitcentrikus szemlélet törvényszerűen együtt járt az elidegenedettséggel, a tevékenység egyetlen értékmérője pusztán a haszon lett. A vállalkozói tevékenység révén elért kiemelkedő státusz tehát orientálhatott hagyományos pozíciók megszerzésére és megerősítésére. A hagyományos értékrend keretei erőteljes asszimilációs igényeket követeltek meg. A gazdasági felemelkedés és az asszimiláció - ha szűkén is - utat nyitott újabb orientációknak, és ez szintén fékezhette a teljes funkcióváltást. Más szóval a nagyburzsoázia legeredményesebb rétege a felemelkedés egy adott szintjén-hasonlóan ahhoz, mint ahogy fél évszázaddal korábban a feudális eredetű polgárság - válaszút elé került. Egyrészt most már lehetősége nyílt a beolvadásra, a hagyományos értékrend elfogadására, megvalósítására, másrészt pedig, nélkülözve a társadalmi elismerést, a gazdasági megerősödés intenzív folytatására. Egyértelmű, hogy a késve felemelkedő családok inkább az utóbbihoz vonzódtak. Amíg a viszonylag korán felemelkedők vagyonukat döntően a napóleoni háborúk idején alapozták meg, addig a hozzájuk képest megkésve érkezők ebben az időben még szinte teljesen ismeretlenek voltak, és csak az 50-es évek körül kapcsolódtak be intenzíven a gazdasági életbe. Ez a viszonylagos megkésettség még nagyobb határozottságot, céltudatosságot követelt. Éppen ezért felemelkedésük szinte amerikai tempójú, gyakran a teljes kudarcot is kockáztatva jutnak egyre magasabbra, s szinte 20-30 év alatt érkeznek a csúcsra.
