Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
II. A nagy nemzedék, avagy adalékok a hazai nagyburzsoázia megítéléséhez
126 II. A nagy nemzedék, avagy adalékok a hazai nagyburzsoázia megítéléséhez amit jelképez, pontosabban azok a vele kapcsolatos marxizáló felfogások, amelyek - utólag — vele szemben kívánnak „vasba öltözni”, mint például az a kritikus, aki Weiss Manfréd életrajzát olvasva így kérdezett: „Mitől és mi ellen volt forradalmi ez a Csepel [...] Ki ellen harcoltak a századforduló idején az eszmélő magyar munkások?”4 És íme, előttünk áll ismét az ördög személyesen, aki ellen több ezer munkás évtizedeken keresztül vívta - az eredmények ismeretében legtöbb esetben - reménytelen harcát. Csakhogy a századfordulón eszmélő munkás a mai kritikussal ellentétben pontosan tudta, mi ellen kell harcolnia. Lehet, hogy nem idézte annyiszor Marxot, de olvasta, sőt meg is értette: „Egy megjegyzést lehető félreértések elkerülése céljából. A tőkés és földbirtokos alakját semmiképpen sem festem rózsás színben. De személyekről itt csak annyiban van szó, amennyiben gazdasági kategóriák megszemélyesítői, meghatározott osztályviszonyok és -érdekek hordozói. Az én álláspontom, amely a társadalmi-gazdasági formák fejlődését természettudományos folyamatnak fogja fel, kevésbé, mint bármely más teheti felelőssé az egyes személyt oly viszonyokért, amelynek ő társadalmilag terméke, akármennyire föléjük is emelkedhetik egyénileg.” Lehet, hogy ez a vélemény vitatható. Igazsága azonban a marxizmus, a századfordulón eszmélő magyar munkás nézőpontjából nem vonható kétségbe. A fenti nézetet ugyanis Marx fejtette ki A tőkéhez írott előszavában.5 A nagyburzsoázia történelmi megítélésének különböző szakaszait vázolva nem szóltam a hatvanas években virágkorukat élt üzemtörténeti feldolgozásokról. Ezek áttekintése sokkal bonyolultabb, mint a korábban említett müveké. Amíg az általános gazdaság- és társadalomtörténeti feldolgozások színvonalát tekintve méltán lehet egy lapon említeni a szakma legkiválóbbjait és végzős egyetemistákat, addig az üzemtörténeti feldolgozások minősége szélsőségesen eltérő. Ezek között ugyanúgy olvashatunk fontos tudományos műveket, mint igen dilettáns feldolgozásokat. Az üzemtörténet-írás egyik legbonyolultabb és legösszetettebb kérdése a tőkés vállalkozó bemutatása és szerepének értékelése.6 Némileg leegyszerűsítve azt lehet mondani, hogy ez nem a feldolgozás szakmai színvonalától függ, hanem az üzemtörténet írójának ideológiai, politikai alapállásától. így az ötvenes években is találkozhatunk pozitív megítéléssel, de ez kizárólag a műszakiakat érintette: a kimagasló műszaki képességű tulajdonosoknál sokkal több szó esett mérnöki kvalitásaikról, mint tőkés mivoltukról. Gábor Áron személyéhez már 4 Az életrajzot magam írtam: Varga 1981. A kritika: Varga József: Onedin és Weiss Manfréd. Magyar Hírlap, (14) 1981. február 22. 5 Marx 1948. 12. p. 6 Nem feladatom az üzemtörténeti feldolgozások értékelése, lásd erről bővebben Hanák 1968, Sípos 1972. A két tanulmány megjelenése óta publikált üzemtörténeti munkák a korábbiakhoz képest sem tematikailag, sem módszertanilag nem hoztak lényeges változást, így Hanák és Sipos megállapításait változatlanul érvényesnek tekintem.
