Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában - 5. Az 1907. évi 3. törvénycikk. Más út-kiút?
по I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában hazai fogyasztásról, addig a legnagyobb textilipari üzemek egy része jelentős kivitelre is dolgozott. Vagyis a legmodernebb üzemek számára - iparágaktól szinte függetlenül — a hazai piac már szűknek bizonyult. Az 1899. évi 49. törvénycikk azonban nemcsak a lehetőségekhez képest jelentett visszalépést, hanem abban is, hogy a hagyományos módszerek kiszélesítése elmaradt az eredeti Baross-féle elképzelésektől. Tényleges fejlődést pusztán a szubvenció-rendszer kiépítése jelentett, amelynek vitatható jellegére már utaltunk. Kétségtelen azonban, hogy a szubvenciók pozitív megítélése esetében is nélkülözhetetlen, sőt egyenesen előfeltétele a világosan végiggondolt, a kor követelményeihez igazított gazdaságpolitikai koncepció. Az 1907-es törvény megítélése a legproblematikusabb, nem egyszerűen azért, mert a szakirodalom ezt tekinti az ipartámogatás legpozitívabb megnyilvánulásának, hanem mivel ez a nézet konkrét adatokon, az állami szubvenciók tetemes megnövekedésén alapszik. Ha az előző törvénynél nem elégedhettünk meg a szubvenciók vitás voltával, akkor ezt még kevésbé tehetjük az 1907. évi 3. törvénycikknél, hiszen bármennyire kétségbe vonjuk is, hogy ezek a szubvenciók arányban álltak az elért eredményekkel, nem tagadhatjuk, hogy a dualizmus időszakában az állam éppen ezek révén hozta meg a legnagyobb anyagi áldozatokat az ipar javára. Nem kétséges, hogy a Függetlenségi Párt választ kívánt adni az említett alternatívára. Jelen esetben lényegtelen, hogy valóban az volt-e a helyesebb válasz, hogy a párt elképzeléseit a kisipar érdekei motiválták, hogy keresztülvitelére nem volt gyakorlati elképzelés stb., hiszen Magyarországon akkor nem létezett olyan politikai erő, amelyik a másik választ, a gazdasági együttműködés kiszélesítését, megfelelő intézményesítését szorgalmazta volna. A Függetlenségi Párt azonban a hatalom birtokában korábbi elképzeléseit jelszóvá degradálta. Ennek számos következménye volt a gazdaságpolitikában és a gazdasági életben egyaránt. Változatlanul kétségessé tette, sőt fokozta a bizonytalanságot a gazdasági közösség jövőjét illetően. Ugyanakkor gyakorlati politikájában nem vállalta a gazdasági önállóság feladását sem, s annak valamiféle előkészítését tűzte ki célul. Vagyis végső soron nem történt tényleges változás, a magyar ipar erősítése nem járult hozzá sem a gazdasági önállósághoz, sem az integráció kiszélesítéséhez. Az ipar fejlődése, modernizálása azonban gyökeresen más kérdéseket vetett fel, mint a 19. században. Korábban ugyanis az élelmiszeripar vagy textilipar alternatívájánál az objektív adottságoktól eltekintve számos előny valóban a textilipar mellett szólt (a legfontosabb az iparág multiplikáló hatása, de a kérdés lényeges például a munkásmozgalom fejlődése szemszögéből is), a századforduló után azonban már alapvetően másról van szó, mégpedig a hagyományos vagy modern iparágak alternatívájáról. Nem vitás, a textilipar is a hagyományos iparágakat képviseli, szemben a modem vegyiparral (például gyógyszeripar), a villamossági iparral, a járműgyártással stb. Nem beszélve arról, hogy a századforduló után a gyors tőkefelhalmozás az ipar fejlődése szempontjából már nem lehetett elsődleges cél. így tehát az a tény, hogy az utolsó ipartámogatási törvény alapján a textilipar kapta az összes szubvenciók 57%-át, vi
