Bácskai Vera - Gyáni Gábor - Kubinyi András: Budapest története a kezdetektől 1945-ig - Várostörténeti tanulmányok 6. (Budapest, 2000)

Kubinyi András: Buda, Pest, Óbuda és környékük 1686-ig - Budapest területének története a budai magyar polgárok egyenjogúsításától a németek kitelepítéséig (1439-1529) - 1.) Gazdasági élet

ni. A vándorlási kényszer is magától értetődő volt; a jövendő mesternek igazolnia kellett, hogy előzőleg már más városban is tanult. Ezzel a kézművesség színvonalát akarták emelni, viszont ez azzal járt, hogy gyakran más városbeliek, olykor igazolhatóan külföldiek szerezték meg a városban a mesterjogot, és váltak a céh tagjaivá. Az mindenképpen nehezítette a mesterré válást, hogy viszonylag magas belépési díjat kellett fizetni, valamint a mestervizsga után meg kellett vendégelni a céh tagjait, egyes céhekben családtagjaikkal együtt. Volt olyan céh, amely olykor tucatnyi fogásból álló lakomát írt elő. Az évekig először inasként, majd legényként tanuló kézműves anyagilag ezt nem tudta mindig fedezni. A mesterek csak családtagjaik számára igyekeztek a belépést megkönnyíteni. Egy mester fia általában fel volt mentve a belépési díj és a mesterlakoma alól, vagy ez utóbbit szerényebb formában rendezhette meg. Amennyiben valaki egy mester lányát, vagy özvegyét vette feleségül, szintén kedvezményekben részesült, általában a kötelező díjaknak csak a felét fizette. Ebből viszont nemegyszer az következett, hogy egy fiatal mesterlegény idős mesterözvegyet vett feleségül. Az asszonyok bizonyos mesterségeknél maguk is részt vehettek a munkában, vagy a háztartás rendben tartásán kívül a férj által gyártott termékek árusításával is foglalkoztak, de a műhelyt csak nagyon ritka esetben vezethették. Általában a férj halála után özvegyi jogon legfeljebb egy évig folytathatták legényeikkel az ipart. Voltak kivételek is. A budai német mészárosokról tudjuk - ez az egyetlen középkori budai céh, amelynek részben fenn maradt a levéltára-hogy 1500-1529 között 89 tagja volt. (Évi átlagban 31 és 43 között váltakozott a taglétszám.) Itt az asszonyok férjük halála után is tagjai maradhattak a céhnek. Negyven özvegyasszony közül huszonegy élt ezzel a lehetőséggel, igaz, általában csak néhány évig, viszont Gansl Bálintné és Nüssel Jánosné pl. 18-18 évig vezette - anélkül, hogy újra férjhez ment volna - a néhai férj mészárszékét. Az állatok levágását azonban bizonyára legényeikre bízták. A mezőgazdaságban változatlanul a szőlőtermelés dominált. Erre szükség is volt, mert a középkori ember ritkán fogyasztott vizet, a városi kutak higiéniája enyhén szólva nem volt megnyugtató. A szőlőtermelők egy része bizonyára a boreladásból élt meg, de ez nyilvánvalóan csak a szőlőbirtokosok egy részére vonatkozik. Igaz, nincs adatunk a teljes budai szőlőterületről, bár a XVI. század elejéről a tulajdonképpeni városi szőlőkről két, a Budához csatolt Sasadról pedig 1531-ből egy maradt fenn, de az un. kelenföldi szőlőkről (azaz a Gellérthegyről és lankáiról) ilyent nem ismerünk. A szőlőbirtokosok között szép számmal találunk kereskedő52