Bácskai Vera - Gyáni Gábor - Kubinyi András: Budapest története a kezdetektől 1945-ig - Várostörténeti tanulmányok 6. (Budapest, 2000)

Gyáni Gábor: Budapest története 1873-1945 - Rétegződés és a társadalmi egyenlőtlenségek

mozgékonyságának egyszerre oka a főváros nagy és szüntelenül növekvő munkaerő- kereslete, valamint az, hogy a folytonos bevándorlásnak köszönhetően a munkaerő túlkínálata is állandó. A fluktuációnak ugyanakkor oka és következménye az is, hogy a századelő Budapestjén egyszeriben kezdtek kibírhatatlanná válni a társadalmi egyenlőtlenségek, mivel a társadalom alsó peremén nagy tömegek pauperizálódtak. Ez egyre több szociális konfliktust szült, melyek szintúgy a helyzet súlyosságára figyelmeztettek. A Bárczy-féle városvezetés azon nyomban felismerte, hogy e problémák kezelését nem lehet a megszokott módon, tehát rendészeti eszközökkel megoldani, s ezért is vágott bele egy átfogó municipális szociálpolitikai program végrehajtásába. Sürgetően emellett szólt az is, hogy a szociális problémák közvetve, de olykor közvetlenül is olyannyira átpolitizálódtak, hogy nemegyszer erőszakos tömegakciókba torkolltak. A fővárosban korábban is gyakran került sor radikális utcai megmozdulásokra. Az 1870-es évtizedek viszonylagos nyugalmát a következő évtized elejének (1883) antiszemita tüntetései szakították meg; az évtized második felében főként az egyetemista ifjúságot mobilizáló függetlenségi követelések vezettek heves utcai tömegtüntetésekhez. Az 1890-es évek derekán az egyházpolitikai törvények ügye szította az ellentéteket és ennek nyomán tumultuózus jelenetekre is sor került a főváros közterületein. Ám ettől az időtől egyre inkább a szociáldemokrata párt által is szervezett munkásság demonstrációi szabták meg a kollektív akciókat. Ők azonban rendszerint nem (csak) szociális sérelmeik orvoslásáért, hanem kifejezetten hiányzó politikai jogaik megszerzéséért mozdultak meg: a választójog kibővítését próbálták meg ilyen eszközökkel elérni. E mozgalmak, utcai tömegakciók tetőpontját az 1912-es ún. „Vérvörös csütörtök" (május 23-24) képezte. A másfélnapos zavargás százezer munkást mozgósított, s velük szemben a hatalom mintegy tízezer fős rendőri és katonai erőt sorakoztatott fel. Az első napon az Országház körül, valamint a Nagykörút vonalában került sor több kisebb-nagyobb összecsapásra a tüntetők és a rendőri egységek között. Másnap a munkások lakta külvárosokban folytatódtak az erőszakos cselekmények: barikádokat emelve a városrészeket eltorlaszoló munkások heves ellenállást fejtettek ki, melyet végül csak a reguláris haderő bevetésével sikerült letörni. A századelő kétségkívül legemlékezetesebb fővárosi zavargásának végeredményben négy halott és 184 sebesült lett a szomorú végeredménye. 197