Bácskai Vera - Gyáni Gábor - Kubinyi András: Budapest története a kezdetektől 1945-ig - Várostörténeti tanulmányok 6. (Budapest, 2000)
Gyáni Gábor: Budapest története 1873-1945 - Rétegződés és a társadalmi egyenlőtlenségek
lyettes) biztosítja. Önálló vállalkozók esetében azok tartoztak a középpolgársághoz, akik a kisebb vállalatokat tulajdonosként (vagy társtulajdonosként) működtették. Nem számszerűsítheti ük pontosan az így meghatározott század eleji középosztályt, melyhez a közhivatalnokok adott részét (mindenekelőtt a fogalmazói szakba sorolt tisztviselőket), valamint az értelmiség tekintélyes hányadát (a pedagógusok közül például a gimnáziumi, esetleg a polgári iskolai tanárokat) szintúgy hozzá kell számítani. Annyi azért világosan látszik, hogy a középosztály szélesedése lényegében a kispolgárosodás vonalán haladt előre, mivel a középrétegekbe irányuló beáramlás zömmel a közalkalmazotti pozíciók megszerzésével és nem pedig az önálló piaci egzisztenciák (kis- és középvállalkozó iparosok és kereskedők) megsokszorozódásával történt. Egyrészt a kishivatalnokok, szerény jövedelmű értelmiségiek, valamint kifejezetten a kispolgári egzisztenciák növelték a középrétegekhez tartozók táborát. A kispolgárság éppen ettől az időtől vált a középosztály utánpótlásának egyik legfontosabb forrásává. Másrészt a századelőn nem létezett többé a korábbiakhoz foghatóan egyértelmű határvonal a közép- és a kispolgárság egyes csoportjai között: az alkalmazottak egy része anyagi téren egyre közelebb került a kispolgársághoz, ám ennek ellenére is megőrizte középosztályi öntudatát. A főváros népességének abszolút többségét alkotó proletariátus számbeli aránya érdemben nem módosult ugyan a századforduló évtizedeiben, megváltozott viszont e társadalom jellege. Ráadásul az elővárosi ipari övezet módfelett gyors kialakulása tovább fokozta a modern ipari munkásság fővárosi és főváros környéki koncentrációját: 1900 és 1910 között például másfélszeresére nőtt az elővárosokban a nagyipari munkásság létszáma. Ezekben az évtizedekben került egyértelmű túlsúlyba a nagyipari munkásság a kisipari segédekkel szemben: 1890-ben tíz ipari munkásból hat, 1910-ben már hét 20 munkásnál többet foglalkoztató ipari üzemnek volt az alkalmazottja. Az elővárosok ipari munkássága pedig kevés kivétellel szinte kizárólag csak nagyüzemi dolgozókból állt. A nagyipari munkásság számbeli növekedését a nehézipari ágazatok (vas- fémipar és a gépgyártás), továbbá az élelmiszeripar dinamikus fejlődése váltotta ki. Az ágazati struktúrának megfelelően a budapesti ipari proletariátuson belül feltűnően gyakori a képzett, jól kereső és kispolgári körülmények között élő szakmunkás: a gépiparban a tízes évek derekán 40 százalék körül alakult arányuk. Akadtak azonban olyan iparágak is, ahol úgyszólván csak képzetlen, rosszul 195
