Bácskai Vera - Gyáni Gábor - Kubinyi András: Budapest története a kezdetektől 1945-ig - Várostörténeti tanulmányok 6. (Budapest, 2000)
Gyáni Gábor: Budapest története 1873-1945 - A kultúra metropolisa
teátrális játékstílusával szakítva, a Vígszínház a könnyed és természetes előadásmódot honosította meg. Alig egy év múlva megnyílt a főváros ötödik színháza, a Magyar Színház is (az épület jelentősen átalakítva ma a Nemzeti Színháznak ad otthont), amely nagyobbrészt operetteket tartott repertoáron. A nagyszámú középítkezés természetes velejárója volt, hogy megbízások sorával halmozták el a kor neves akadémikus képzőművészeit (Lotz Károly, Benczúr Gyula). A festők, szobrászok szélesebb körének ugyanakkor az 1877-ben az Andrássy úton átadott Műcsarnok biztosított valamelyes nyilvánosságot. Az állami beruházású és képzőművészeti alkotásokkal gazdagon díszített középületek (így első helyen az Operaház, melynek falfestményeit Lotz Károly készítette) mellett 1880-tól fogva a tanácsi mecenatúra is kezdett megrendeléseket adni a művészeknek, így az Újvárosháza belső kifestésére úgyszintén Lotz Károly kapott felkérést, majd 1882-83-ban sor került a Vigadó szobrászati feldíszítésére. A zenei életben az állami és a magánmecenatúra egyformán komoly szerepet játszott. Az 1867 óta működő Nemzeti Zenedét, állami beruházásban, 1875-ben váltotta fel a Liszt Ferenc által pártolt Zeneakadémia, amely 1877-ben költözött be Andrássy úti új épületébe. Társadalmi segítséggel létesült az 1853-ban megalakult Filharmónia Társaság, amely az 1890-es években 80 tagú szimfonikus zenekart tartott fenn. A kórusmuzsika terén pedig a pesti Zenekedvelők Egylete, valamint a Budai Zeneakadémia Egylet játszott említésre méltó szerepet. A tömegkultúra körén belül mindenekelőtt az elemi és a középfokú oktatás szervezeti fejlődése és hatókörének a nagyarányú bővülése a korszak legfontosabb fejleménye. Az 1873/74-es tanév 67 fővárosi elemi iskolájával szemben 1896/97-ben már 151 elemi iskola fogadta az időközben létszámában is 70%-al megnövekedett tanulónépességet. Ezzel együtt fokozatosan befejeződött az iskolák hatosztályossá történő átalakítása. A szakképzés terén 1884 azzal hozott változást, hogy a segédképzés érdekében iparos- és kereskedő tanonciskolákat állítottak fel. A felsőbb iskolatípusok közül a polgári iskola (1868-ban életre hívott iskolatípus, ahová a tanulók a népiskola négy osztályának az elvégzése után iratkozhattak be) fejlődött a leglátványosabban: az 1873/74-es tanév kilenc polgári iskolájával szemben a millennium évében 27 ilyen intézmény fogadta az időközben hétszeresre duzzadt diákságot. A klasszikus nyolcosztályos középiskolát a gimnázium (és 1875-től a reáliskola) képviselte a korban. Az utóbbiban görögöt és latint egyáltalán nem tanítottak, ennek megfelelően itt a természettudományos és a gyakorlati tantárgyak oktatására helyezték a hangsúlyt. Budapesten 1876-ban még csak három gimnázium 182
