Bácskai Vera - Gyáni Gábor - Kubinyi András: Budapest története a kezdetektől 1945-ig - Várostörténeti tanulmányok 6. (Budapest, 2000)

Gyáni Gábor: Budapest története 1873-1945 - Kereskedővárosból nagyipari központ

sze jórészt megőrizte hagyományos struktúráját. 189 l-ben az építőipari cégek túlnyomó hányada apró vállalkozásokból állt: 40 százalékában még alkalmazott sem akadt és az alkalmazottak egy cégre jutó átlaga sem volt több 1 I-nél. A budapesti iparfejlődés fő sajátossága a nagyüzemi forma elterjedtsége, és a családi vállalkozások fokozatos visszaszorulása: a valóban nagyipari jellegű vállalatalapítások a jelzett évtizedekben többnyire részvénytársasági formát öltöttek. Sokat mond, hogy amíg a magyarországi egyéni cégek egytizede volt 1890-ben budapesti illetőségű, addig a közkereseti társaságok között ez az arány 30%, a részvénytársaságok esetében is 15%. Az utóbbit tekintve a megfelelő részesedés a századelőn ugrott meg (1910-ben már 28%). A koncentráció budapesti mértékét jelzi továbbá az is, hogy 1891-ben a húsz munkásnál többet foglalkoztató üzemek négyötödében a száz főt is meghaladta a dolgozók létszáma és három év leforgása alatt, tehát 1893 és 1896 között 50%-kal emelkedett a húsz munkásnál többet alkalmazó üzemek száma. Ugyanakkor a nehézipari részvénytársaságok, kései megjelenésük ellenére is már 1894-ben legalább annyi értéket állítottak elő, mint az egyéni cégek. A budapesti nagyipari fejlődést különösen elősegítette az állami iparpártoló politika, amely adókedvezményeket nyújtott. A budapesti vas-, fém- és gépipar volt ennek egyik fő haszonélvezője. Az öntödék (mint a nagy múltú Ganz, vagy az újabb keletű Schlick) mellett a szerszám (Ganz, Schlick, Láng, Oetl, Rock), valamint a mezőgazdasági gépgyártás (Hunnia, Kolerich, Nicholson), végül a vasútépítés hatására a vasúti járműgyártás szerepe emelkedett ki (MÁVAG, Ganz Vagon). Ezekhez a nehézipari ágakhoz a századfordulón az elektromos ipar (Ganz Villamossági Gyár) is felsorakozott. A legnagyobb vállalatméretek a közlekedési eszközöket (járműveket) előállító és javító iparággal jártak együtt (a vasúti járműgyártás mellett az óbudai és az újpesti hajógyártás); kisebb (leginkább középméretű) üzemméret és csekélyebb termelési érték viszont a fa-, textil- és vegyipartjellemezte elsősorban. A gyári termelés itt nem is feltétlenül honosodott meg: a Gregersen és Neuschloss családok neveivel fémjelzett épületfa és fűrészáruipar ugyan kiemelkedett a mezőnyből, a bútorasztalosság terén azonban egyedül a legendás Thék Endre gyára említhető kivétel gyanánt. S ugyanez vonatkozik a textiliparra is, amely egyáltalán nem tartozott a fővárosi ipari struktúra meghatározó szektorai közé: a Goldberger, a Magyar Pamutipar és a Jutafonó foglalkoztatta a legtöbb munkást. Megjelent a konfekcióipar is, amely a születőben lévő nagyáruházak igényeit elégítette ki. A Hölzer Simon-féle Kígyó téri ruharaktárból a millennium idején kinőtt Kossuth Lajos utcai Hölzer Simon Divatháza, ahol 150 eladó 161