Bácskai Vera - Gyáni Gábor - Kubinyi András: Budapest története a kezdetektől 1945-ig - Várostörténeti tanulmányok 6. (Budapest, 2000)

Bácskai Vera: Budapest története 1686-1873 - A modern nagyvárossá emelkedés kezdetei (1849-1873) - A modern nagyváros kiépítésének első lépései

rodó többszintes házak határozták meg. Bár az épületek túlnyomó többsége - különösen a külső övezetekben - továbbra is földszintes maradt, az emeletes házak aránya 23 százalékról 30-ra emelkedett, és az új építkezések vagy emeletráépítések következtében jelentősen megnőtt a három- és többemeletes házak száma. Nagyobb gondot fordítottak az épületek művészi színvonalának emelésére. A század elején uralkodó klasszicista stílust először a romantika törte meg, melynek egyik legszebb alkotásaként a Feszi Frigyes által emelt Vigadó maradt ránk. A romantika és a neogótika térhódítása azonban rövid életű volt, az 1860-as évektől a nagyobb szabású köz- és magánépületek domináns stílusává a reneszánszból merítő eklektika vált. E stílus kiemelkedő képviselője Ybl Miklós volt, de az új formanyelvet alkalmazták a kor más színvonalas építőmesterei is, olyan építész-dinasztiák, mint a Kauser és Diescher család tagjai. Egyre inkább elkülönültek a gazdagok és szegények lakóhelyei, noha teljes szegregációról továbbra sem beszélhetünk. Míg korábban a belvárosi részek és a városszéli külvárosok épületeinek különbsége a városias, illetve falusias beépítés ellentétében mutatkozott meg, a század második felében ez utóbbiakat nem annyira a falusias jelleg, mint inkább a túlzsúfoltság jellemezte. Az építkezések nagy lendülete ellenére a tömegesen bevándorlók számára nem volt elegendő lakás. A kereslet felhajtotta a lakbéreket is, egyre kevesebben tudták még a század első felének szerény szoba-konyhás lakásait is megfizetni. A lakosság mind nagyobb hányada kényszerült egészségtelen túlzsúfolt lakásokba, sőt pincelakásokba. A családok egyre nagyobb része kényszerült otthonát idegenekkel, albérlőkkel vagy ágyrajárókkal megosztani. Pesten 1870-ben a lakosság kétötöde olyan otthonokban élt, ahol egy szobára 5 vagy több személy esett, s ezek egyötöde ráadásul pincékben élt. Tizenháromezren tíz vagy több személlyel, tizenkétezren húsz vagy annál is több emberrel kényszerültek megosztani egyetlen szobájukat. A városegyesítés évében készült lakás-statisztika szerint az ilyen túlzsúfolt, ínségesnek minősített otthonok a lakásállomány 15 százalékát, a szegényesnek minősítettek pedig 77 százalékát tették ki. A háromszobás lakások száma 256, az ennél nagyobbaké mindössze 83 volt. A lakásviszonyok tehát a társadalmi feszültségek újabb elemét képezték. Az építészet és közművesítés területén létrejött jelentős alkotások ellenére is az 1867. évi kiegyezés Pestet és Budát városképileg és műszakilag egyaránt elmaradott állapotban találta. A lélekszámnak és ipari-kereskedelmi jelentőségének megfelelő nagyvárosias külsőt csak megfelelő átfogó városrendezési terv alapján lehetett volna 122