Szekeres József: A pesti gettók 1945 januári megmentése - Várostörténeti tanulmányok 5. (Budapest, 1997)

Dokumentumok

Dr. Rudolf Kasztner, a genovai zsidó világszövetség képviselője, a magyar­országi cionista szövetség volt alelnöke, 1943-1945 Nürnberg, Németország, 1947. augusztus 4. Közli: Bírósági jegyzőkönyvkivonatok a Kasztner-Grünwald per tanúvallomásairól. Összeállította és fordította Dán Róbert. A fordítás a Budapestre vonatkozó anyag kiemelésével készült. Kézirat. Bp., 1962. 62. p. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Bu­dapest Gyűjtemény. 9 A PESTI NAGY GETTÓ HALOTTAINAK ELTEMETÉSE 9.1. A budapesti rendőrfőkapitány utasítása a gettóban lévő holtestek eltemetésére 1945. február 1. Megjelent Sólyom főkapitány Úr megbizatásából Edermann László rendőr összekötő és a Főkapitány Úr következő utasítását közölte: A gettó területén lévő hullák lehetőleg agnoszkálandók és eltemetésükről azon­nal gondoskodás történik, olyképpen, hogy az ottani házakból 40-50 ember sze­dendő össze, akik holnap azaz február hó 2-án reggel 8 órakor rendőrök kiséretében a Sip u. 12. szám alatt székelő zsidó tanácsnál jelentkezzenek. Az összeszedett hullákról az elöljáróságoknak jelentés küldendő be 3 példányban. A temetkezési vállalattól megfelelő személyzet és a temetéshez szükséges eszközök rendelkezésre fognak állni, azonban a kirendelt emberek lehetőleg vigyenek magukkal ásót és csákányokat. Budapest, 1945. február hó 1-én. BEL BNB Náci és nyilas rémtettek kivizsgálására alakult bizottság iratai. Tisztázat 261

Next

/
Oldalképek
Tartalom