Szekeres József: A pesti gettók 1945 januári megmentése - Várostörténeti tanulmányok 5. (Budapest, 1997)

Dokumentumok

szükséges ez azután a köztudomású, de a Népbiróság előtti tárgyalás során tisztázott eset után, amikor az ugyancsak a svéd követségnek egy másik (Jókai-utcai) épületében lévő üldözötteket ugyancsak beszállitották a pártházba és ott nemcsak kifosztották őket, hanem kivétel nélkül meg is gyilkolták azokat. Nyilvánvaló, hogy közbelépésem nélkül az Üllői-uti svéd követségi épületből elhurcolt üldözöttekre ugyanez a sors várt volna. Az a körülmény tehát, hogy a 160 főnyi üldözött „csak" az életét köszönheti nekem és értékeiket nem kapták vissza, még akkor sem volna terhemre róható, ha erről tudtam volna. Ezzel kapcsolatban még arra kivánok rámutatni, hogy az életmentés is csak a gyorsaságnak, a rajtaütésszerű közbelépésnek volt köszönhető és igy az értékek körüli esetleges hosszas vita az életmentés lehetőségét veszélyeztette volna. ad 6. A budapesti Népbiróság előtt Stöckler Lajos vallotta, hogy a 100 főnyi rendőrszemélyzet kirendelése egyedül és kizárólag az én érdemem volt. Ennél többet a gettó vezetői sem kértek tőlem, tehát nem róható fel terhemre, hogy nem szereztem többet. Biztositva volt azonban az, hogy szükség esetén többszáz főnyi rendőr is rendelkezésre állott volna. Egyébként ez a 100 főnyi rendőrség is elegendő lett volna a Wesselényi-u. 27. sz. alatti vérengzés megakadályozásra, ha őket valaki értesitette volna. Stöckler Lajosnak a Népbiróság előtt tett vallomása szerint: „Nem akadt egy zsidó rendőr, aki átment volna a Sip-utcai őrszobára a rendőrszemélyzetért." „Ezen eseten kivül a gettóban a biztonság a rendőrőrszemélyzet jelenlététől kezdve teljesen sziláidnak volt mondható." A fentiek alapján tehát bizonyítható, hogy az én érdemem volt a gettó biztonsága és az is, hogy az ott elhelyezett száz főnyi rendőrség is képes lett volna azon egy vérengzést, amit az ott történt elhelyezésük óta véghez vittek, megakadályozni. ad 7. Csak 1944 december legvégén kerültem abba a helyzetbe, hogy a Zsidó Tanács, illetőleg a gettó vezetőivel és a külföldi követségek vezetőivel, valamint azok mentőakcióival kapcsolatba kerülhettem. Ezt megelőzően, tehát, módomban sem állott a megfelelő intézkedések megtétele. Amikor abban az időben, tehát mái1944 utóisó néhány napján és 1945 januárjának elején tudomást szereztem a gettó kiirtásának a tervéről, akkor nyomban megtettem mindazokat az intézkedéseket, amelyek ennek megakadályozására alkalmasak voltak. Ezt a körülményt, hogy én csak január 227