Szekeres József: A pesti gettók 1945 januári megmentése - Várostörténeti tanulmányok 5. (Budapest, 1997)
Dokumentumok
1. Szegeden 1940. évben a Csillagbörtön politikai osztályán a többi fogolytársaival szemben viselkedése oly kirívó volt, hogy több alkalommal közte és a baloldali foglyok között veszekedés, sőt verekedés is támadt, mely összetűzés következményeként megszigorították a politikai foglyokkal szembeni bánásmódot, mely cslekményével tettese és részesévé vált emberek törvénytelen megkínzásának. (A fogalmazványon az első bekezdést kihúzták — szerző.) 1.) Budapesten 1944. évi október hó 16-án, mint a Nyilaskeresztespárt központjába az északi választókerület munkarend vezetője részt vett, helyesebben irányította az Erzsébet krt. 14-22. sz. alatti házak németek részére elrendelt kiürítését, mely cselekményével katonai jellegű alakulatnak személyek és vagyontárgy ellen elkövetett erőszakos cselekményéhez segítséget nyújtott. 2.) Budapesten 1937. évben belépett az Egyesült Magyar Nemzeti Szocialista Pártba. 1938. évben a Hungarista pártban pénztáros lett, majd 1939. évben, — naptárilag közelebbről meg nem állapítható időpontban, — a párt Budapest és környéke ifjúsági vezetőjévé nevezték ki. Ebben aminőségében élénk szervezőmunkát fejtett ki, így 1939. augusztusában monstre kirándulást vezetett Csillebércre. A Szálasi-kormány uralomrajutásakor Budapest főkerülethez titkárnak nevezték ki, majd 1944. november 22-én pártértekezleten kijelölték összekötőtisztnek a nyilaskeresztespárt és a budapesti főkapitányság között, mely minőségben Budapestnek az oroszok által történt felszabadításáig működött, mely cselekményével a nyilasmozgalomnak segítséget nyújtott a hatalom megszerzéséhez és megtartásához, valamint a hatalom megszerzése után kapott kinevezés alapján a nyilas közigazgatásban fontos állást vállalt. A vád tekintetében a tárgyalásra a Nbr. 20. §. és a Bp. 16.§.l.bek. értelmében a Budapesti Népbíróságnak van hatásköre és illetékessége. Indítványozom terhelt előzetes letartóztatásának további fenntartását. Tárgyalásra megidézni kérem a vádiratom végén közölt személyeket. Indoklás Terhelt a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismerte, a tanuk vallomása, valamint a nyomozás egyéb adatai alapján az inditványi részben körülirt tényállás állapítható meg, mely megvalósítja a vádbeli bűncselekmény tényálladéki elemeit. A vádemelés tehát indokolt. 187