Czaga Viktória: Házmán Ferenc, Buda utolsó polgármestere - Várostörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 1997)
Bevezető
veteként — addig hallatlan dologra vetemedett: szót kért az országgyűlésen; Házmán pedig már akkor is szenvedett attól a megalázó és jogfosztott helyzettől, amelyben a szabad királyi városok követei voltak a feudális Magyarország országgyűlésén. Politikusi pályájuk kiteljesedésének színtere Pest és Buda testvérvárosok, majd az 1849-ben sietve egyesített főváros, Budapest lett. Míg a kiegyezés után Kossuth, a „nagy száműzött" a távolból figyelhette csak a két város immár végleges újraegyesítését, addig Házmán politikusi és hivatali működésének fő műve: Budapest. A pezsgő életű város fejlődése valószínűleg nem mindenben egyezett alkotóinak elképzelésével, de jó úton volt ahhoz, hogy nagyvárosból világvárossá váljon. Lakosai a kilencvenes években már nem is emlékeztek a húsz évvel korábban még az egyesítés élharcosának tartott budai polgármesterre, s alakjának felidézésében a sajtó sem segítette őket. Az újságokban közölt nekrológok ugyanis — bár nem nélkülözték a frázissá üresedett hazafias szólamokat — hemzsegtek a hibás adatoktól. Leghívebben és legpontosabban a hajdan közeli munkatárs és barát, Országh Sándor emlékezett meg róla. A régi, az egyesítés előtti Buda legnagyobb alakjának nevezte, aki Buda-újlaki családból származott, s már huszonöt (valójában huszonhárom) évesen a város szolgálatába állt. Mint főügyész, majd főjegyző, a városi tanács vezető szelleme volt, s elsőként szólalt fel magyarul a tanácsülésen. 1848 előtt az országgyűléseken a rendi alkotmány leghevesebb ellenzői közé tartozott, 1848-ban meggyőződéssel hirdette, hogy az állam hatalma, a nemzet ereje csak művelt és szabad polgárok szívében találja biztos alapját. Hitt a haza szabadságában, mint vallásában. 1849-ben elveszítette állását, vagyonát, hazáját: koldusbottal a kezében menekült külföldre, de előbb Orsován részt vett a korona elrejtésében, s hosszú száműzetésének ideje alatt a hatalom nem tudta szóra bírni. 1867-ben a budai polgárság egyhangúan választotta polgármesterének, s 1878ig a budai II. kerület országgyűlési képviselőjének. Agg korában visszavonult a politikai élettől. Ellenséget nem ismerő, tiszta jellemű alakja volt a főváros közéletének — zárta megemlékezését Országh. 5 Házmán magyar nyelvű felszólalásának nyomát a korabeli budai tanácsülési jegyzőkönyvben nem találtam; ha sor került rá, akkor az csak az 1843-44. évi országgyűlés után, az elfogadott nyelvtörvény szellemében lehetett. 6 Buda és Vidéke, 1894. április 15. 7
