Czaga Viktória: Házmán Ferenc, Buda utolsó polgármestere - Várostörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 1997)
II. rész - Az első hazahívó szó
szabad királyi városok az 1848:XXIII. te. értelmében válasszák meg a városi törvényhatóságukat és a tisztikart. A választások ideje alatt, az enyhülni látszó politikai légkörben a budaiak kijelentették, miszerint az 1848-as törvények védelme miatt külföldre távozottakat nem tekintik hazaárulóknak, s hogy az újonnan megválasztott közgyűlés első feladata lesz felírást intézni az uralkodóhoz, amelyben kérni fogják a menekültek szabad visszatérthetését hazájukban, különös tekintettel ,,Házmán Ferenc, dicső hazánkfiára". ' Lehet, hogy már ekkor hívták haza, mert Szemeréhez fordult tanácsért, a hazatérés erkölcsi megítélését illetően: ,,mert téged böcsüllek és tisztellek, a többi emigráns nézetével nem gondolok." 262 Ekkor ugyanis még alá kellett írni minden hazatérését kérelmező emigránsnak a Ferenc József uralmát törvényesnek elismerő hűségnyilatkozatot. Szemere helyeselte szándékát, annál is inkább, mert maga is a hazatérés gondolatával foglalkozott. 263 Házmán szándéka mögött elsősorban anyagi okok húzódtak meg: egyrészt, amint az, az ismeretlen amerikai polgár leveléből is kitűnt, nem tudott — félre tenni semmit; másrészt, mert otthoni vagyona egy részét megmenthetné, ami szerény, de biztos megélhetést nyújtana számára. A vagyon egyik hányadát a testvéreire íratott rész képezte; a másikat viszont az 1845-ben a Nemzeti Múzeum alapjára befizetett 15.000 forintos kölcsön a kamatokkal együtt. Az összeget a menekülés előtti utolsó pillanatban Házmán Heinrich János budai fürdőorvosra ruházta át, aki megőrizte számára. Midőn jelezte hazatérési szándékát, Heinrich János — 1862-ben — azon kéréssel fordult a budai Helytartótanácshoz, hogy az őt illető 15.000 forintot a kamatokkal együtt szabadítsák fel. A Helytartótanács a pesti cs. ker. pénzügyi ügyészséget kérdezte meg, kifizetheti-e az összeget. A királyi jogügyigazgató válaszában megállapította, az összeget Házmán 1849. július 3-án, mielőtt vagyona lefoglaltatott volna, szabad rendelkezési jogával élve ,,dr. Heinrich Jánosra átruházta". Az, hogy Heinrich — bár mindvégig a városban tartózkodott — sem a kamatokat, sem az összeget nem vette fel, gyanús, de jogilag nem támadható meg. A követelés tehát teljesíthető. 260 Bp. tört. IV. k. 1978. 25-252. p. 261 BFL, Bvlt Tisztújítási i. 1860-1861. 262 L. 256. sz. jelzetet. 263 N. Czaga V.: Értelmiségi pályaképek, 1991. 369-370. p. 93
