Czaga Viktória: Házmán Ferenc, Buda utolsó polgármestere - Várostörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 1997)
III. rész - Házmán szerepe a három város egyesítésében
mindig értett egyet, s a 48-as nimbusz sem volt már a kritikát is elhallgattató, tekintélyt parancsoló érv. Házmán szerepe a három város egyesítésében Az 1869-1872. évi országgyűlésen, a köztörvényhatóságok rendezéséről szóló törvényjavaslat vitája során 1870. július 16-án Házmán Ferenc és Wahrmann Mór, Pest lipótvárosi képviselője, közös indítványt terjesztettek a képviselőház elé a két város egyesítéséről, valamint arról, hogy a fővárosról külön törvényt alkosson az országgyűlés. Az indítvány heves vitát váltott ki mind a képviselőházban — ahol azt vetették a szemükre, hogy az egyesített fővárosnak a többi várossal szemben külön szabadságot akarnak biztosítani —, mind a két városban, Pesten és Budán. Különösen Szentkirályi Mór pesti polgármester ellenezte az egyesítést azzal érvelve, hogy nem szabad megterhelni Pestet a fejlődésképtelen és német Budával. A budaiak közül sem mindenki fogadta lelkesen a hírt, csakhogy ők azzal érveltek, miszerint Pest fogja elnyomni Budát, s a város érdekei háttérbe szorulnak majd a pestiével szemben. 302 Ezzel szemben Házmán képviselőházi felszólalásában az indítványt a civilizáció manifesztumának nevezte. Pest és Buda ugyanis „gyúpont, mint a mágnes vonzza magához az ország anyagi és szellemi erőit;... hogyha nem volna, teremteni kellene fővárost"/ 1871. március 4-vel meg is indultak az ún. ankét-bizottságban a tárgyalások a belügyminiszter és a két város képviselői között. 304 A bizottság tárgyalásait követően Tóth Vilmos belügyminiszter 1871. november 9-én benyújtotta a képviselőháznak az egyesítésről szóló törvényjavaslatot. A vita 1872-re is át- és elhúzódott. 301 Gárdonyi A., 1913. 116-119. p.; Bp. tört. IV. 1978. 263-264. p., 311. p.; Wahrman Mór (1832-1892) Deák Ferenc halála után a Belváros képviselője, az első izraelita származású képviselő a parlamentben. 302 Az egyesítést részletesen tárgyalja: Gárdonyi A., 1913.; az egyesítés elleni érvekről: Nagy F., 1912. 10. p.; Gárdonyi A., 1913. VIII-X. és 200-201. p., 244-227. p. 303 Képv. N. 1870. július 18. 212. országos ülés. 304 Gárdonyi A., 1913. VII-IX. p. 112