Sipos András: Várospolitika és városigazgatás Budapesten 1890-1914 - Várostörténeti tanulmányok 3. (Budapest, 1996)

V. Községi szocializmus?

hozzák, sőt Budapestet a szociálpolitikai reformok laboratóriumává tegyék. A budapesti városreformnak sajátos vonást kölcsönöz, hogy ezen agytröszt legjellegzetesebb képviselői szoros kapcsolatban álltak a Huszadik Század körével. A várospolitikai orientációváltás az ő szemléletükben szervesen illeszkedett a modern, demokratikus polgári Magyarország megvalósítását célzó elképzeléseikbe. A fővárosi politikának előkészítő, példaadó,,,a kormányt hasonló országos politikára ösztönző" szerepet szántak. E csoport modern szociológián iskolázott, a marxizmussal is ismerős tagjai nem ringatták magukat abba az illúzióba, hogy tisztviselőként valamiféle elvont közjó pártatlan szolgálói lehetnek. Természetesnek vették a társadalmi konfliktusok létét, sőt radikálisabb képviselőik azt a felfogást is hajlamosak voltak elfogadni, hogy a várospolitika az osztályharc egyik terepe. Harrer Ferenc, a városrendezési ügyosztály akkori vezetője ilymódon összegezte szakterületének tapasztalatait: ,,A tőkés a belvárosban, ahol üzlete van, vagy ilyeneket bérbe ad, az üzleti forgalmának kedvezőbb szűk utcákat kíván, ugyanilyeneket akar a kisebb közterhek miatt a kültelken, ahol spekulál; ellenben a villaövezetben, ahol lakik, széles utcákat óhajt, fasorokkal s lehetőleg parkkal; a munkás, akit a szabályozási terv csak a lakás szempontjából érdekel, ezzel szemben lehetőleg széles utcákat kíván mindenütt és hozzá sok parkot. Ugyanez áll a város beépítési módjának és az egyes telkek beépítési feltételeinek megállapítására; a tőkés a fentemlített okokból lehető intenzív építkezési lehetőséget óhajt ott, ahol bérbe ad vagy spekulál, de kevéssé intenzívebb ott, ahol lakik. Az útépítés, csatornázás, vízellátás és közvilágítás terén a küzdelem általában akörül forog, hol épüljenek meg előbb a létesítmények; az útépítésre és a közvilágításra nézve pedig a tőkés érdekeltségi területén minél jobb utakat és minél intenzívebb világítást kíván; a munkás ellenben, aki a városban ma itt, holnap ott lakik, e létesítményeknek nem a minőségére, hanem minél szélesebbkörű bevezetésére helyezi a súlyt. Végül a közlekedés terén a tőkés üzlete és lakása mellett nem akar közúti vasutat, a munkás mindenfelé akar. Mindez intézmények költségeinek fedezésére nézve a tőkés álláspontja, hogy azok lehetőleg a közpénztárból fedeztessenek; a munkásé, hogy azokat minél nagyobb mértékben (területátengedés, járulék, betterment-tax, értékemelkedési adó útján) a jobban érdekelt tőkés viselje." 495 BTM Wildner 83.438.1-3. 258