Sipos András: Várospolitika és városigazgatás Budapesten 1890-1914 - Várostörténeti tanulmányok 3. (Budapest, 1996)

IV. Környezetalakítás és szolgáltatások - 4. Szociálpolitika és kultúra

meleggé és otthonossá tegyék a szállót, amely így jobban megfelel hivatásának és így inkább igazi otthon a legszegényebb emberek számára, mintha rideg, kaszárnyaszerű lenne a berendezés." Az ágybérlés visszaszorítására további tömeges, egyszerűbb és olcsóbb népszállók építését tervezték közös hálótermekkel, valamint hatósági diákszállók kialakítását, és mindezt a lakásfelügyelet szigorításával szándékoztak összekapcsolni. Emellett csak még inkább szembeötlő a rendszeres évi költségvetési bevételek terhére működtetett szociális segélyezési formák terén tapasztalható stagnálás. Jelentős újításra először 1912-1913. telének súlyos munkanélkülisége adott alkalmat. A szociálpolitikai ügyosztály 1913 márciusában terjesztette elő egy 50 000 koronás rendkívüli segélyakció tervét, amelyet a „szegényügy bevett formáitól" elkülönítve, „számolva a tisztességes munkás önérzetével, mint megkülönböztetett szociálpolitikai akciót"

4 8 szándékoztak lebonyolítani. Abból indultak ki, hogy a munkanélküliség tartós és tényleges kezelésének előfeltétele a munkapiac és a munkaközvetítés országos szintű szervezése és a törvényes kényszer elvén alapuló munkanélküli-biztosítás. Mindez az állam nagymértékű szerepvállalását igényli, a főváros önmagában jobbára csak a „rögtöni enyhítésre" vállalkozhat. A pénzsegélyt csak kiegészítő eszköznek tekintették, kifejezetten a munkanélküliség enyhítésének szempontjai szerint időzített közmunkák mellett. Módszeres munkanélküli-statisztika híján nehezen lehetett előzetesen felbecsülni az igénylők várható számát. A fővárosban mintegy 20 000 munkanélkülivel számoltak. Ehhez képest az elosztható 50 000 korona roppant csekély összeg volt, ezért igen szigorú feltételeket szabtak. Csak azok részesülhettek a segélyben, akik kötelező betegség és baleset elleni biztosítás hatálya alá estek, és legalább egy éve a fővárosban laktak és dolgoztak. Nem kaphattak segélyt az állandó munkaképtelenek, a nyilvántartott szegények, a betegpénztári segélyben részesülők, valamint azok, akik sztrájk vagy kizárás miatt voltak munka nélkül. A jogosultság teltétele volt a munkanélküliség legalább két heti időtartama, és hogy az illető a segélyidő tartama alatt is folyamatosan munkát keressen, ezt valamelyik munkaközvetítőnél történő rendszeres jelentkezéssel igazolja. Ezek a kritériumok — különösen az 1 éves igazolt fővárosi 466 FK. 1912. február 20. 620. 467 Ferenczi, 1913/a. 696. 468 FK. 1913. március. 28. 813. 246