Sipos András: Várospolitika és városigazgatás Budapesten 1890-1914 - Várostörténeti tanulmányok 3. (Budapest, 1996)

III. Városgazdálkodás és községesítési politika - 2. Kiadások - a.) Beruházások

Az első, 1890-1895 közötti periódusban az útépítés és útburkolás állt az első helyen 17,16% részesedéssel, nem sokkal maradt cl tőle a vízellátás 16,08%-kal, valamint a közélelmezés 14,09%-kal. Negyedik helyen a csatornázás állt 10,17%kal. Aránylag sokat, 9,35%-ot fordítottak — a főváros kegyúri kötelezettségéből is kifolyólag — templomépítésre (ezen belül legtöbbet a lipótvárosi Bazilika még javában folyó munkálataira), és csak ezt követte az iskolaépítés 8,09% részesedéssel. 1896-1901-ben a beruházások volumenének hatalmas, csaknem kétszeres növekedése mellett az első három helyen nem történt változás a sorrendben. A templomépítés visszaszorult a hatodik helyre. A csatornázás pedig a korábbi negyedikkel szemben csak a hetedik helyet foglalta el és az erre fordított összeg abszolút értékben is csökkent — az általános csatornázás legköltségesebb részei, a központi szivattyútelep és a körúti főgyűjtő ekkorra már elkészültek. Az iskolaépítés felzárkózott a negyedik helyre, az ötödiket pedig a városrendezési kiadások (utcanyitások, szabályozások és az ehhez szükséges kisajátítások) foglalták el. Az egyéb beruházások feltűnően magas, 26,72%-os részesedése elsősorban a terebélyesedő városigazgatás működését közvetlenül szolgáló építkezésekkel magyarázható. Ekkor került sor a Károly-kaszárnya átvételére és átalakítására Városháza céljára, valamint — az 1893. évi elöljárósági törvény által szabott követelmények kielégítése érdekében — több új elöljárósági épület emelésére. Ennek az évtizednek a beruházási struktúrája a városigazgatás funkcióváltásának egyik legdöntőbb jellegében átmeneti szakaszát jelzi. Az anyagi erők legtetemesebb részét olyan feladatok megoldása kötötte le, amelyek még valamilyen módon mind a hagyományos rendészeti igazgatásban gyökerező, abból kinőtt funkciók voltak, teljesítésük azonban már csak erősen differenciált igazgatási szervezet által irányított, nagyüzemi módon, a kor legmodernebb technikájának felhasználásával megszervezett szolgáltatások útján történhetett. Jellegzetesen ilyen „hagyományos" feladatkör volt az úthálózat kiépítése és a forgalom lebonyolítására alkalmas állapotban tartása. Itt a beépített terület terjeszkedésével való versenyfutás és a forgalmi követelményektől még messze elmaradó minőség javítása jelentett óriási terhet. Az évtized legnagyobb vállalkozása az egészséges ivóvíz iránti igényt immár mennyiségileg kielégíteni képes, és az ennek felhasználása folytán megsokszorozódó szennyvíz elvezetését a környezetet megkímélő módon megoldó vízvezeték- és csatornarendszer kiépítése volt. Ez mindenekelőtt a városi hatóság egészségrendészeti felelősségéből folyó feladatot jelen tett, aj árvány veszély leküzdését szolgálta, amihez szinte csak járulékosan kapcsolódtak a kényelmi szempon154