Sipos András: Várospolitika és városigazgatás Budapesten 1890-1914 - Várostörténeti tanulmányok 3. (Budapest, 1996)

III. Városgazdálkodás és községesítési politika - 1. Bevételek - d.) Kölcsönök

millió koronára rúgott. Ez az összeg 1890-ben a rendes bevételeknek 13,31%-át, 1900-ban 17,45%-át, 1905-ben pedig már 19,26%-át emésztette fel.

241 A 100 milliós kölcsön terhére 1904 márciusáig — a kisajátítási alapnak előleg címén nyújtott több mint 7 millió koronát leszámítva — összesen 99.845.277 korona kiadást szavaztak meg. Ennek 46,71%-át tette ki a jövedelmező kategóriába sorolt kiadás, míg a pénzügyi szempontból „meddőnek" minősítettek 53,29%-ot. A jövedelmező beruházások sorában a legjelentősebb tételt a vízvezeték jelentette 19 millió koronával, közvágóhidakra és állatvásárokra 8,3 millió koronát, vásárcsarnokok építésére 7,3 millió koronát fordítottak. A nem jövedelmező beruházásokközül a legtöbb pénzt, 14,7 millió koronát a közigazgatási épületek emésztették fel (a Károly kaszárnya átalakítása városháza céljára és új elöljárósági épületek). Iskolaépítésre költöttek 12,8 millió, csatornázásra 7,6 millió, szabályozásokra és ezzel kapcsolatos útépítésre 6,6 millió koronát. Ezen felül átmenő kiadásként a kölcsön terhére számoltak el 5,1 millió korona útépítési kiadást, amit —az érvényes gazdálkodási elvek szerint — a rendes bevételekből kellett volna fedezni.

242 Az első években, mint arra már utaltunk, a jövedelmező beruházások révén elért bevétel sem fedezte az adott létesítménybe fektetett tőkére eső törlesztési és kamatterhet. A rohamosan növekvő adósságszolgálat igen nagy része hárult tehát a stagnáló adóbevételekre. A századelő dekonjunktúrájának viszonyai között a városvezetés a meglévő adók emelésére nem mert vállalkozni. A fennálló adórendszer által megkímélt vagyonalapok és jövedelmek megragadására alkalmas új közterhek bevezetésének kísérletei pedig fennakadtak a közgyűlés, illetve az ott képviselettel rendelkező rétegek ellenérdekeltségén. Ilyen körülmények között a deficit kialakulását csakis szükségintézkedésekkel tudták meggátolni, amelyek azután hoszszabb időre állandósultak. 1901-től éveken át átmenetinek nevezett költségvetések készültek. 1906-ig az egyensúlyt papíron olymódon biztosították, hogy az útépítésekre és új burkolatokra előirányzott összegek zömét egyszerűen törölték az előirányzatokból. Ez volt ugyanis a legjelentősebb beruházási tétel amit még nem utaltak a kölcsön terhére, mivel mint évről évre jelentkező szükségletet szigorúan a rendes bevételből fedezendőnek tekintették. A mégis halaszthatatlan burkolásokra a 100 milliós kölcsön eredetileg más célra szánt pénzkészletéből biztosítottak 241 Rácz 1913. 324; Zárszámadások 242 BFL IV. 1409.a. 65/1905. 138