Szőcs Sebestyén: A városi kérdés az 1832-36. évi országgyűlésen - Várostörténeti tanulmányok 2. (Budapest, 1996)

Jegyzetek

Sopron megye második követe nyilván Pestnek az ország életében betöltött, s egyre fontosabbá váló, az 1. sz. jegyzetben részben már érintett központi szerepére kívánta a figyelmet ez alkalommal is felhívni. Már az 1833. július 3-i kerületi ülésen is rámutatott arra, hogy semmiképpen sem egyeztethető össze ,,a nemzeti boldogság kívánatival, s a század lelkével, hogy egy olyan város mint p. o. Pest, hol az intelligentiának, iparnak, nemzeti szorgalomnak annyi csírája létezik, egy nemesnek tekintessék" (KLÖM I. 518.). Nagy Pál azonban itt nemcsak Pest tarthatatlan közjogi helyzetére, de általában a városokkal kapcsolatos kérdések rendezésének szükségességére is nyomatékosan utalt. Ezekre a kérdésekre, éppúgy, mint a fentebb említett egyéb problémákra — köztük az 1514. évi 7. dekrétum, valamint az 1608. évi koronázás utáni I. te. értelmezésére — a továbbiakban még ismételten vissza kell térnem. 14 Bácskai 1965. 87. 15 Szűcs 335. Szűcs Jenő ebben a munkájában erőteljesen hangsúlyozza azt a tényt, hogy a magyarországi társadalomfejlődésben ,,a nyugatias szerkezetek mindenütt megvannak, csak éppen valamilyen mértékig deformáltak, hol hiányosan csonkák (mint például a városok), hol aránytalanul túlburjánzóak (mint... a nemesség)..." Majd kifejti, hogy a „nyugati típusú autonóm város" képlete a magyarországi társadalomból hiányzik, pontosabban „megrekedt abban az alig négy tucatnyi települést számláló körben", amely az 1200-1350 közötti gazdasági-társadalmi fejlődésnek eredményeként jött létre, s amely a későbbiek során sem tágult lényegesen tovább. Az összeurópai fejlődés eredményeképpen a középkor végétől a magyarországi városgazdaság a stagnálás, illetve sorvadás állapotába került (uo. 334., 339.) A fentiekkel sokban hasonló képet ad a magyarországi városfejlődésről Makkai László is. (Makkai 1961. 25. skk.) Makkai a magyarországi városfejlődés legjellemzőbb s legtorzabb vonását abban látja, hogy „...a városokból, a földesúri elnyomástól szabadulni akaró jobbágy menedékéből jobbágytartó földesúr lett. De nem csak feudalizálódott a város, hanem feudális elnyomás alá került maga is" (uo. 52.). A magyarországi városfejlődést kezdettől jellemző problémák azután a Mohácsot követő időszakban tovább éleződtek, s ez a folyamat szoros összefüggésben volt a nemesség a korszaktól kezdődő tömeges városba áramlásával éppen úgy, mint a második jobbágyság rendszerének kialakulásával. A XVII. század elejére „Magyarország szabad városainak léte ... már nem annyira polgáraik ipari-kereskedelmi tevékenységére, hanem jobbágy falvaik kizsákmányolására volt alapozva", írja. Annak a véleményének ad hangot, hogy ezt az állapotot az 1608. évi országgyűlések városokkal kapcsolatos rendelkezései jogi formákba is öntötték, és hogy az akkor hozott intézkedések „a városok maradék polgári jellegének felszámolására is" irányultak. Megállapítását abból az előfeltevéséből eredezteti, mely szerint 1608-ban az országgyűlés megtiltotta az uralkodónak, hogy mezővárosokat szabad királyi városi rangra emeljen, s csak azoknak a városoknak ismerte el városi szabadságát és országgyűlési képviseletét, 218