Szőcs Sebestyén: A városi kérdés az 1832-36. évi országgyűlésen - Várostörténeti tanulmányok 2. (Budapest, 1996)

Jegyzetek

ezt az állapotot annál is inkább tarthatatlannak minősítette, mivel a hajdúvárosok, akár népességszámukat, akár a „nemzeti gazdálkodásban" játszott szerepüket, akár egyéb városi funkcióikat veszik is tekintetbe, ,,a Szabad Királyi Városoktól igen messze esenek", és azokkal a kritériumokkal sem rendelkeznek, amelyek birtokában a királyi városok komoly versenytársaivá válhatnának. (Jegyzőkönyv VI. 428.) Kétségkívül ellenséges ez a hangvétel, s nem mentes rendi elfogultságoktól sem; ám az is két­ségtelen, hogy inkább védekező, mint támadó jellegű. Ugyanakkor a „jövőbe mutató" is, hiszen Nagy Benedek a gazdasági élet fejlesztésének szükségességére minduntalan rámutatott, és ezt itt is hangsúlyozza. Annak a reményének is kifejezést ad, hogy a megfelelő feltételek biztosítása esetén ennek motorjaivá a királyi városok válhatnak. 267 Ha a nádor lenne a hajdúk legfőbb bírája, akkor az ő „kegyelmétől függvén, a diétán is szervilisebbnek kellene lenniök" követeiknek, írja Kölcsey 1833. június 8-án kelt, Kende Zsigmondhoz intézett levelében. Felkéri a címzettet, s néhány héttel később ismételten sürgeti, hogy Szatmár megye az országos bizottság javaslatát elfogadó utasítást haladéktalanul változtassa meg. (Kölcsey III. 565., illetve 582. sk.) Ez hama­rosan meg is történt, s így amikor a Hajdú kerület törvényszékeinek kérdése került napirendre a kerületi ülésen, Kölcsey és Eötvös Mihály már az országos bizottsági javaslat ellen foglalhattak állást. 268 Az 1834. február 7-i kerületi ülésről 1.: KLÖM II. 631., 638., 641. sk.; a kerületi ülés által elfogadott javaslat szövegét 1.: Iratok II. 343. skk. 269 Jegyzőkönyv VII. 264., KLÖM III. 95., 101. 270 KLÖM III. 277., Iratok III. 87. sk. L. még: Jegyzőkönyv VIII. 274. sk. 271 KLÖM III. 299., Iratok IV. 106. sk., 145. sk. L. még: Jegyzőkönyv X. 284. 272 A szepesi városok történetére 1. többek között : Demkó, Sváby, Domanovszky, Divéky, Fekete Nagy; egyes részkérdésekhez 1.: Ujfalussy 38. sk., Beöthy 83. sk., 117., Récsi 493. 8. sz. jegyzet., Marczali 1907. II. 11., Csizmadia 1976. 44., Fügedi 1981/a 57. skk., Szende 124. Az országos bizottságnak a szepesi városok rendezésére vonatkozó javaslatát 1.: Coordinatio Jurisdictiorum separatas Portás Habendum, Dis­trictum quippe Jazygum, et Cumanorum, Sex Hajdonicalium, et 16. Oppidorum Scepusiensium, cum Projecta 5. Articulorum. De Districtu 16. Oppidorum Scepusien­sium. — Opinio ... publico-politicum ... 136. skk., országgyűlési képviseletére: Co­ordinatio Comitiarum, cum Projectis 11. Articulorum. — Opinio... Publico-politicam ... 17. A megyék állásfoglalására 1.: Barta 1966. 161.; vö.: Barta 1959. 294., valamint Kölcsey 1833. augusztus 31-én kelt, Kende Zsigmondhoz intézett levelét: Kölcsey III. 582. sk., Somogy megye állásfoglalását 1.: BFL. Pest. Rendeletek és felterjeszté­sek a. n. 3803. 273 KLÖM II. 631., 638., 642. skk.; Iratok II. 343. skk. 247

Next

/
Oldalképek
Tartalom