Szőcs Sebestyén: A városi kérdés az 1832-36. évi országgyűlésen - Várostörténeti tanulmányok 2. (Budapest, 1996)

A városi kérdés rendezésének elvi megalapozása

önségökben, önállású hatóságukban fekszik, iparkodjunk ezt hazánk alkotmányának lelkében fenn tartani; sőt kiképezni, de más részrül minden hazafiaknak hazafiúi egyesülésöket ne vesszük el szemünk elől, és szerezzük meg hazánknak azon jót, melyet csak ily egyesülés képes elérni". Kölcsey gondolataihoz hasonlóan egyedülálló gondolatok ezek is. Olyan gondolatok, amelyek teljesen kiforrott formában csak évtizedekkel később, Eötvös József történetfilozófiai és politikaelméleti szintézisében, ,,A XIX. század uralkodó eszmeinek befolyása az államra" c. művében fogalmazódnak majd meg. Az érdekegyesítésnek s ezen belül a nemesség és a polgárság összefogásának szükségességét a felszólalók többsége azon az 1835. február 9-i banketten is szóba hozta, amelyen a követi tisztükről lemondott Kölcseyt és Eötvös Mihályt búcsúztatták elvbarátaik. Ezekre a megnyilatkozásokra a meghívottak között ugyancsak jelenlévő Vághy Ferenc a negyedik rend nevében igen „lelkesen felelt", az elvek és a gyakorlat egyeztetése azonban ekkor is elmaradt. Rendkívül éles formában mutatkozott ez az ellentmondás a korábban más vonatkozásban már ismertetett 1835. február 17-i kerületi ülésen, amelyen a főrendek 1834. szeptember 12-i üzenetének a városi bíróságokra vonatkozó részét tárgyalták, s amelyen a főrendeknek a városi törvényszékekkel kapcsolatos intencióival szemben, amint erről Kossuth tudósít, ,,a királyi városokra nézve" kedvezőtlen helyzet alakul ki, „miután a különben gyakran szabadelmű (így!) Szathmár, Szabolcs, Borsod, Torna, Békés, Temes, Pozsony, Sopron, Nógrád, Komárom, Somogy s más megyék is a városi hatóság megszorítására nyilatkoztak". A dolgok ilyetén alakulása késztette Balogh Jánost arra a keserű kifakadásra, mely szerint csupán sajnálkozását tudja kifejezni amiatt, hogy „azokkal, kikkel ekkorig együtt szavazni dicsőségemnek tartottam, most egyet nem érthetek". S ezt annál is tisztább lelkiismeretteljelentheti ki, mert „valameddig a királyi városokkal nem egyesülünk, valameddig azon közfalak, melyeket irigység, a constitutionalis szabadság fonák képzete, s egymás elleni törekvés rakott szerencsétlen nemzetünk eldarabolására, le nem döntetnek, mindaddig valódi szabadságunk s abból eredő társaságos köz jó voltoknak illő fokára nem emelkedhetünk". Nézeteinek ellenzői, folytatta gondolatmenetét, azzal érvelnek a városok hatóságának kiterjesztése ellen, hogy azok a legszorosabb függésben vannak a kormánytól. Ebben az állításban természetesen sok igazság van, de tett-e valamint a nemesség, hogy a városok ezen alárendelt helyzetükből megszabaduljanak? Semmit nem tett, sőt még azokat a városi elemeket is, amelyek a városok függetlenítése érdekében tevékenykednek, minduntalan eltaszítja magától. 171