Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 12. (Budapest, 2017)
Bányavárosok - Gyöngyössy Márton: Pfeffersach Miklós nagyszebeni kamaraispánsága
Gyöngyössy Márton: Pfeffersack Miklós nagyszebeni kamaraispánsága 69 betűket ligatúrának nevezzük. Korabeli epigráfiai emlékekről - érmékről is - ismeretesek olyan betűformák, amelyek erősítik a Pohl által is képviselt véleményt. Ami mégis érdekessé teszi a kérdést, hogy míg a korabeli nagyszebeni verdejegy („h”) egyértelműen gótikus majuszkula (unciális nagybetű), addig a mesterjegy P és R betűje majuszkula (nagybetű), az F betű esetében viszont inkább minuszkulára kell gondolnunk. Feltehetően Pfeffersack más emlékeken is alkalmazott monogramjával állhatunk szemben, emiatt mindenképpen érdemes lenne átvizsgálni a vonatkozó okleveles és epigráfiai emlékeket is.10 * A P-F-R betűhármasból álló ligatúra mesterjegyként megjelenik Albert (CNH II. 131. UG. E1 -1, CNH II. 132. UG. E2-1) és I. Ulászló aranyforintjain (CNH II. 140. UG. F1 -1, Fl-2), az Albert királynak tulajdonított CNH II. 139-es obolus 1439-es nagyszebeni veretén (Mzz. 130-5), valamint Erzsébet V. László nevére vert CNH II. 201A dénárjának egyik 1440-es nagyszebeni kibocsátásán (Mzz. 150-2), továbbá az 1444-es CNH II. 143A denár egyik nagyszebeni veretén is (Mzz. 147-8). Az arany- és ezüstpénzek kijelölik Pfeifersack kamaraispáni működésének időbeli határait is: 1438-1444. Pfeffersack Miklós kamaraispáni működésének végét jelzi az is, hogy 1444 tavaszán Hunyadi János erdélyi vajda az erdélyi pénz- és ezüstbeváltást, valamint a pénzverést Jakab nagyszebeni polgármesterre (alias magistro civium ipsius civitatis Cibiniensis) bízta. Ezt követően Pfeffersack mesterjegye eltűnik az érmékről, rá vonatkozó további írásos említést sem ismerünk." Pfeffersack polgármestersége és kamaraispánsága - mai tudásunk alapján — tehát nem esett egybe. Az azonban egyáltalán nem kizárt, sőt a mesterjegyét viselő veretek alapján biztos, hogy a városi vezetőréteg fontos képviselőjeként, egykori polgármesterként (Altbürgermeister) 1438-1444 között többször is szerepet játló Kubinyi 1986. 52. p., betűminták ugyanott 58. p., Kloos 1992. 129-138. p., betűminták ugyanott 130. p. A verdejegyet PFR monogramként oldotta fel már Gustav Seiwert is: Seiwert 1863-1865. 166. p. Ugyanezt az értelmezést fogadta el Pohl Artúr: Pohl 1970. 27. p., ez található a verdejegyekről írott munkáiban is (Mzz., UG.). Késő középkori pénzérméink feliratai nem teljesen követik az epigráfiában tapasztalható korszakváltásokat, hiszen numizmatikai emlékeinken a 13. század elejétől a 15. század végéig gótikus majuszkuláris írást láthatunk. Ezzel szemben hazai epigráfiai emlékeinken legkésőbb a 14. század utolsó harmadától már szinte kizárólag gótikus minuszkuláris írással találkozunk (a freskókon jóval korábban, már az 1310-es években, míg a pecséteken ez a változás később mutatkozik). A majuszkula és a minuszkula közötti legfontosabb különbség, hogy az előbbit két sorba, az utóbbit (legalábbis az egyes betűit) négy sorba lehet írni. A római folyóírás betűiből kifejlődött, kerekebb unciális betűformára is a kétsoros elrendezés jellemző: Kubinyi 1986. 51-53. p. 11 Hunyadi János oklevele Tordán, 1444. május 25-én kelt: Elekes 1952. 225. p. (14. jegyzet), UzGdDiS 5. 135-136. p. (Nr. 2491.)
