Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 12. (Budapest, 2017)
Recenziók
408 Recenziók Az 1950-es években megfogalmazott városépítéssel szemben az 1967-es város- rendezési terv az Új sugárút ötletével már számottevően beavatkozott volna a város szövetébe. A pályaudvartól induló útvonal kezdeti szakaszának kiépítését még nem előzte volna meg nagyobb szanálás, mivel az itt állt épületek nagy része a II. világháborúban megsemmisült. Ezek helyére áruházat, mozit és a Szabadegyetem épületét tervezték. A második és különösen a harmadik egység azonban már jelentős bontásokkal, köztük ma már műemléki védettséget élvező épületek eltüntetésével járt volna együtt, részben a Tito marsall sugárút ekkor még hiányos intézményhálózatának pótlása érdekében. A 19. században emelt épületek helyét színház, hangversenyterem, iskolák és játszóterek foglalták volna el, de az elképzelésből szerencsére csak kevés valósult meg. A korszak tipikus megoldásának számít a funkciók hagyományos térbeli rendjének a megbontása, amelyre példaként az 1961-től felépülő új városháza említhető. A közigazgatás átköltöztetésével az egykori hatalmi központ fő épülete, az 1967-ben műemlékké nyilvánított városháza kulturális intézménnyé vált. Lovra Éva müvében nem firtatja azt a kérdést, hogy a II. világháború utáni, kézzelfogható pusztítással járó városépítésben mekkora szerepet játszottak az ideológiának alárendelt művészeti kérdések, a modernizációs törekvések és a lakókörülmények javításának az igénye, és mekkora része volt benne a magyar, illetve monarchiabeli múlt tervszerű megsemmisítésének. A könyvben nagyon sokszor előkerül néhány építész, köztük Dragutin Karlo De Negri, Gellér József, Mészáros Piroska, Kelemen Sándor és Gulyás Aladár neve, akik meghatározó szerepet játszottak Szabadka II. világháború utáni városépítészetében. Dragutin Karlo De Negri a saját anyagait és beszélgetések formájában emlékeit és tanácsait is megosztotta Lovra Évával. Ebből a személyes megközelítésből, a múltat átélt, azt aktívan alakító nézőpontból a szerző - megfelelő forráskritika alkalmazása mellett — többet is átemelhetett volna művébe, amely minden bizonnyal színesítette volna azt. Jó lett volna kicsit többet megtudni ezeknek az építészeknek az intencióiról, tanultsá- gukról, egyéb műveikről is, akár csak egy lábjegyzet vagy kislexikon formájában. Lovra Éva mondanivalóját 114 jó minőségű kép (térkép, terv, fénykép) vizuali- zálja. Eléggé megnehezíti ugyanakkor a könyv olvasását, hogy a képek a kötet végén, külön mellékletként helyezkednek el. Mivel főleg a térképek és a városrendezési tervek nem egyszerű illusztrációk, hanem alapvető eszközei a szöveg megértésének, ezért ez az elrendezés lehet, hogy költséghatékony, de nem túl olvasóbarát, hiszen állandó lapozgatást követel meg. Lovra Éva könyve minden gyermekbetegsége ellenére jó kiindulási alap és hasznos olvasnivaló mind a II. világháború utáni városépítészet, mind a Szabadka múltja iránt érdeklődők számára. Legnagyobb hatása talán mégis abban van, hogy rávilágít egy városépítészetileg rendkívül aktív korszak feldolgozásának hiányaira és értékelésének szükségességére. Pilkhoffer Mónika
