Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 12. (Budapest, 2017)
Műhely - Csáki Tamás: A Salgótarjáni utcai temető - a pesti zsidó közösség sírkertje, 1874-1890
Csáki Tamás: A Salgótarjáni utcai zsidó temető 303 között mindinkább fejlesztessék”; az 1892-es jelentésben pedig így fogalmaztak: „a temetkezési szolgálat a tradicionális egyszerűség és az ősi szokások érintése nélkül mindinkább tökéletesítendő.”73 A szentegylet kompromisszumkészségének voltak határai - az elhunyt otthonában történő felravatalozást, a halott díszes ruhába való felöltöztetését nem engedte meg, a zsidó hagyománytól szintén idegen növénydísz és a koszorúk alkalmazása viszont a több szigorúságot követelők minden tiltakozása ellenére mindinkább teret nyert. Domonyi Brüll Miksának a Salgótarjáni utcai temetőben 1890-ben történt, a keresztény szertartásokat másoló, túlzott gyászpompával való eltemetése kapcsán érdekes vita bontakozott ki az Egyenlőség hasábjain. Ekkor úgy emlékeztek, hogy a temető felé haladó szentegyleti halottaskocsi után először 1878-ban tűnt fel az Entreprise des Pompes Funebres temetkezési vállalat koszorúkkal megrakott kocsija. A Chevra Kadisa ezt követően kérdést intézett a rabbinátushoz: szabad-e koszorúkat használni a temetéseken. Kohn Sámuel rabbi ugyan több szónoklatában kikelt a koszorúkultusz ellen, s az ő javaslatára a szentegylet felkérte tagjait, hogy tartózkodjanak a zsidó szokásoktól idegen koszorúktól, hivatalos elítélő állásfoglalás azonban nem született.74 A koszorúkban a vezető neológ hírlap, az Egyenlőség főszerkesztője, Szabolcsi Miksa 1890-ben még egyértelműen a zsidó vallásos érzület hanyatlásának jelképét látta: „Évről évre, sőt mondhatni temetésről temetésre mindinkább eltűnik a nemes egyszerűség, az igaz bensőség és a magábaszállásra intő sötét komorság, mely hajdan a zsidó temetést jellemezte. A halott nem is a gyász, hanem a fényűzés tárgya, a virág nem engedi látni az enyészetet, a koszorúk súlya agyonnyomja a halált. [...] Ragyogás, fény, dísz, csipke, szalag, virág, aranyozás, sallang - menyegző, nem temetés.”75 1926-ban azonban az ekkor „a legnagyobb magyar zsidónak” tartott, előzőleg a Nemzeti Demokrata Kör pesti helyiségében virágerdő és gyertyák közepette egy napra (nyilván nem nyitott koporsóval) felravatalozott Vázsonyi Vilmos temetésére hozott koszorúk tömegét már teljes természetességgel rendezték el a díszudvar kerítése mellett, s azokkal azután sírját is beborították. S ebben az Egyenlőség sem látott semmi kivetnivalót.76 A temető talán utolsó nagy tömegek jelenlétében zajló, díszes gyászszertartásán, Ribáry Géza 1942. májusi temetésén -, amelyen a rabbi után kilenc szónok méltatta az 73 PCHK Jelentés 1890. 11. p; PCHK Jelentés 1892. 12. p. 74 Válasz egy közzé nem tett támadásra. E, 1890. július 4. 1. p. 75 Szabolcsi 1890. 1-4. p. 76 A gyász, Vázsonyi ravatala. E, 1926. június 1. 9, 15. p; Fotók a temetésről: FSZEK Budapest Gyűjtemény, Fotótár 080418, 080423, 080424.
