Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 12. (Budapest, 2017)

Közlemények - Ordasi Ágnes: Áldozat vagy sem? A fiumei autonómia kérdése F. G. Corossacz polgármestersége idején (1914-1915)

260 Közlemények később, a város más notabilitásai mellett, a vállalat igazgatóságában foglalt helyett. Mindemellett 1892-től, vagyis létesítésétől a fiumei tőzsde, valamint 1897—1902 között a fiumei ipar és kereskedelmi kamara alelnökévé is megvá­lasztották, érdemei elismeréseként pedig 1898-ban dán tiszteletbeli konzullá nevezték ki,16 amely posztot 1914-ig, polgármesterré történt megválasztásáig viselte. Visszavonulása alkalmából a dán király a Dannebrog-rend lovagke­resztjét adományozta neki, helyét pedig egyik fia,17 ifj. Francesco Corossacz foglalta el.18 Bár egyelőre nem tudni, hogy az 1896-ban megalakult Autonóm Párthoz19 milyen körülmények között csatlakozott, jól ismert tény, hogy már 1892-ben tagja volt a Batthyány Tivadart a hivatalos országgyűlési képviselőjelölt­tel szemben felléptető bizottságnak. Még ennél is jelentősebb azonban, hogy 1896-tól (az Autonóm Párt más tagjaihoz hasonlóan) ő is szerepet vállalt a Bánffy-féle törvények elleni tiltakozásban. Ennek a csaknem négy évig elhúzó­dó konfliktusnak egyik legfőbb mozzanataként 1897-ben, Corossacz Michele Maylender pártvezérrel és másik 45 társasával együtt, lemondott városi képvi­selőtestületi mandátumáról.20 Ugyanakkor Corossacz mégiscsak fokozatosan került a politikai küzdelmek előterébe, amelyben valószínűleg Riccardo Zanella párton belüli szerepe erő­södésének is szerepet játszott. Noha a két férfi kapcsolatáról megfelelő forrá­sok hiányában egyelőre keveset tudunk, a képviselőtestületi tudósításokból és a kormányzói feliratokból úgy tűnik, Corossacz következetesen (és talán nagyobb összegekkel is) támogatta Zanella kezdeményezéseit, akit 1905-től már egyér­telműen az autonóm mozgalom vezetőjeként tartottak számon. Mindazonáltal Zanella emelkedése a városatya szélsőségek felé tolódását is magával vonta. Ezt jól példázza, hogy Corossacz 1907-ben egy párbajügyében Zanella bizal­masaként jelent meg, 1910-ben az „autonomista” rappresentanza alelnöke lett, majd hamarosan a kormányzó szidalmazásáért és becsületsértésért eljárás in­dult ellene.21 Hamarosan még ennél élesebb konfliktusokban is felmerült a neve: 1912-ben erélyesen tiltakozott a Giovine Fiume irredenta társaság feloszlatása, 16 DAR JU 5. 177.eln./1914. 17 Corossacz másik fia 1901 -ben hajókatasztrófában hunyt el. 18 DAR JU 5. 99. eln./1914„ DAR JU 5. 528.eln./1914. 19 1896-ban, mikor Bánffy Dezső miniszterelnök Fiume nagyobb mérvű centralizálása érdekében új törvényeket terjesztett az országgyűlés elé, a Liberális Párt politikájával már korábban is elégedetlen személyek Michele Maylender ügyvéd vezetésével önálló pártot hoztak létre. 20 DAR JU 5. 158.eln./l897. 15592. 21 Pör a fiumei első alpolgármester ellen. Budapesti Hírlap, 1911. január 18.

Next

/
Oldalképek
Tartalom