Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 12. (Budapest, 2017)
Bányavárosok - Glück László: Só és társadalom: az öt máramarosi város esete
Glück László: Só és társadalom: az öt máramarosi város esete 129 kedők számára dolgozhattak, utóbbiak pedig a szekeresek számára, illetve közvetlenül a sókereskedöknek, amennyiben azok saját eszközükön szállítottak (a bányavállalkozó nem szállított saját szekérfogattal); d) a bányászathoz és a kereskedelemhez kapcsolódó egyéb ipari munkák; itt különösen a bányánál felmerülő kovácsmunkák jönnek szóba; e) az anyagbeszerzés, amire érdemben a bányánál volt szükség (építő- és szerszámanyag, világítás, igásállatok, élelmiszerek, posztó, papír, stb.); f) végül a bányánál a gazdálkodás irányítására alkalmazott hivatalnokok. Lássuk először - a sógazdálkodás logikáját követve - a bányavállalkozó alkalmazottait (munkásokat és hivatalnokokat),4 majd a sókereskedőket, azután a szállításban közreműködő hajósokat és szekereseket, végül a különböző egyéb ipari megrendelések és anyagbeszerzések haszonélvezőit. A bányánál a fizikai munkások legfontosabb csoportja a sóvágóké volt, akik a fejtést végezték. További munkásokat igényelt a sókiemelő szerkezet, a gépely működtetése: lent a bányában kerekesek töltötték meg, fent pedig gépelyesek hajtották lóerő segítségével. Végül a sót a sóhordók hordták be a raktárakba. A sóvágók száma rugalmasan változhatott, az emelőszerkezet működtetéséhez kapcsolódó munkakörök (kerekes, gépelyes) száma viszont a technikához, illetve az aknák számához igazodva meglehetősen állandó volt. A 16. század közepén körülbelül 80 sóvágó dolgozott, 1600 táján már csak 33 és 47 fő között volt a számuk, ugyanekkor 8 sóhordó, 8 kerekes és 4 gépelyes állt alkalmazásban. Az aknai munka szerszámkészletét egy (korábban néha két) kovács tartotta rendben, akiknek keze alá egy szénégető dolgozott, a munkások tisztálkodását egy für- dős készítette elő. A bányakamara ökörfogata mellé bérest alkalmaztak. Végül mind a kamaraházhoz, mind külön-külön a sóvágószállásokhoz tartozott házi cselédség, az előbbihez szakács, illetve sütő, az utóbbiakhoz pedig egy-egy „gazda” (aki a sóvágószállást tartotta rendben és főzött a sóvágókra).5 A bánya4 Az alábbiakban a bányavállalkozó gazdálkodása tekintetében különösen egy korábbi munkámra támaszkodok (Glück 2009a), amely feldolgozza a máramarosi sókamara 1599- 1605 közötti számadásait. Noha korábbi időből is vannak számadások, ezek részletes feldolgozása nem történt még meg. 5 A sókamarai alkalmazottakra alapvető forrás áll rendelkezésre 1435-ből: Iványi 1911. 14. p. skk. A középkorra általában Gulyás 2014. 68-72. p. A 16. század közepére az instrukciók alapján Ember 1946. 494-499. p. A 16-17. század fordulójára az instrukciók és a számadások alapján Glück 2009a, Glück 2010. A legfontosabb források a számadások, valamint a sókamaraispáni utasítások, melyekből négy áll rendelkezésre (1550: MNL OL
