Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 12. (Budapest, 2017)

Bányavárosok - Mátyás-Rausch Petra: A liptói nemesércbányászat a 16. század második felében

122 Bányavárosok ellenőrizte, koordinálta az alsó-magyarországi bányavárosokban működő ka­marai szervek irányítását, ezen felül bíráskodási jogkörrel is bírt. Utasítása sze­rint a királybócai bányák felügyelete is a feladatai közé tartozott.51 Összegezve a leírtakat, elmondható, hogy a liptói térség városfejlődésére a kezdetekben nagy hatással volt a bányászat, de a Garam-menti bányavárosok dominanciáját így sem tudták megtörni, főleg azt követően, hogy a középkor végére a helyi nemesércbányászat veszíteni kezdett jelentőségéből. A kora újkori fellendülést magánbefektetők áldozatos munkája hozta meg, akik kö­zül kiemelkedő jelentősége volt a szomszédos Besztercebányáról származó vállalkozó-kompániáknak. A Habsburg kormányzat már a 16. század közepén felfigyelt a térség ígéretes nemesércbányáira, de a fejlesztéseket sok esetben akadályozták a folyamatosan változó politikai körülmények, a szakemberhiány és az egyre nehezedő pénzügyi helyzet. A központi pénzügyigazgatási szervek munkáját az sem könnyítette meg, hogy sok nemesérclelőhely magánföldes- urak (pl. Szentiványi család) kezén volt, és a birtokcserének voltak jogi aka­dályai. A század közepén tapasztalt fellendülés az 1580-as évekre lanyhulni látszott, az egyre mélyülő járatok egyre nagyobb költségráfordítást igényeltek. Ez arra kényszerítette a magánbefektetőket, hogy bányáikat egymás után elad­ják a kincstárnak, amely a nehezedő körülmények ellenére is tudott jövedelmet szerezni a bányákból. Levéltári források Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL OL) DL Diplomatikai Levéltár (Q szekció) Österreichisches Staatsarchiv (ÖStA) Finanz- und Hofkammerarchiv (HKA) HFU Alte Hofkammer, Hoifinanz Ungarn, Hoffinanz Ungam Akten GBÖ Alte Hofkammer Gedenkbücher Österreichische Reihe MBW Alte Hofkammer, Hoffinanz Ungam Ungarisches Münz- und Bergwesen VUG Alte Hofkammer, Hoffinanz Ungarn Vermischte Ungarische Gegenstände 51 Uo. 378-379. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom