Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 12. (Budapest, 2017)
Bányavárosok - Mátyás-Rausch Petra: A liptói nemesércbányászat a 16. század második felében
108 Bányavárosok szabadon használhassák bányászati célokra, utóbbi kikötés azonban igen komoly problémákhoz vezetett, ahogy azt a későbbiekben is látni fogjuk.4 A Liptó vármegye területén fekvő bányászattal foglalkozó települések közül a legtöbb adattal Bóca, valamint Királybóca kora újkori történelmével kapcsolatban rendelkezünk, így tanulmányomban is a fenti két település 16. századi történetét fejtem ki részletesebben. A két település közül Királybóca korabeli városhálózatban elfoglalt helyét lehet könnyebben meghatározni, ugyanis fennmaradtak a település számára a korábbi évszázadokban adományozott kiváltságok. Bóca esetében nem vagyunk ilyen szerencsések, de az bizonyos, hogy a térségben folyó nemesércbányászatról szóló első adat az utóbbi településhez köthető. 1287-ben IV. László Bogomér comes kérésére és érdemeire való tekintettel megtiltotta, hogy a comes földjén, főleg a Bocha folyó vizében, Bogomér engedélye nélkül bárki is aranyat merjen keresni, mosni vagy egyéb módon művelni, ezen felül felhatalmazta arra a comest, hogy a rendelet áthá- góit megbüntetesse.5 A 14. századtól kezdve a magánföldesúr területén feltárt bányákkal kapcsolatban háromféle eljárás volt ismeretes. Bóca esetében azt a metódust követték, mely szerint a földesúr az urbura lefizetése fejében maga üzemeltetheti a bányát vagy esetlegesen bányákat, de a bányászati szabadság erre a területre is érvényes volt, ahogy ezt egy 1342-ből származó megegyezés is tanúsítja.6 Eszerint Gublin és több hibbei polgár megígérte, hogy ha Bogomér fiai Bocha nevű birtokán - ahol a polgárok egy réten át (ezzel kárt okozva a birtokon) aranybánya árkát kezdték el ásni - aranyat találnának, akkor Bogomér fiainak megengedik, hogy mellettük, ahol nekik a legelőnyösebb, az urbura fizetés kötelezettsége mellett aranyat bányásszanak.7 A bányászati szabadság a 16. század folyamán ugyanúgy érvényes volt az akkor a Szentiványi család tulajdonában lévő Bócán. A Szentiványi család bányajogosítvánnyal bírt, melyet 1391-ben a Regestum Liptoviensébe is bejegyeztek, emellett pedig az 1523:39. 4 Wenzel 1880. 317-318. p. A lipcsei várat a Dóczy család vette zálogba. Lásd uo. 209- 215. p. 5 Borsa 1988. 19. p. A fenti engedély jó példája annak a 13. század végén megjelenő gyakorlatnak, miszerint a földesúr engedélye volt szükséges ahhoz, hogy a birtokán nemesércet bányásszanak. Lásd Weisz 2008. 151-152. p. 6 Weisz 2008. 151-152. p. A bányászati szabadság (Bergbaufreiheit) fogalmát és ismeretét a tatárjárás után hazánkba érkező cseh és német bányászok hozták magukkal. A bányászati szabadság leginkább az ércek után való kutatás szabadságában nyilvánult meg, de ezért cserébe a bányászati jogot biztosító személynek, regálé-birtokosnak bizonyos szolgáltatásokkal és juttatásokkal tartoztak a termelők. Lásd uo. 141. p. Anjou-Oklt. XXVI. Nr. 325. 7
