Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 10-11. (Budapest, 2017)
Recenziók - Jakab Réka: Bérlőből polgár — Pápa város zsidó közösségének társadalom- és gazdaságtörténete, 1748-1848 Ismerteti: Buchmüller Péter
440 Recenziók rülményeit. Ezek az ismeretek szükségesek ahhoz, hogy lássuk azokat a tendenciákat és alapvető viszonyokat, amelyek között a pápai zsidó közösség próbált boldogulni. A város egészen 1842-ig tulajdonképpen három különálló községből állt: Belsőváros, Alsóváros és Felsőváros. Mivel a zsidó családok többsége belvárosi, elsősorban földesúri tulajdonban álló házakat lakott, így a források erre a községre koncentrálnak, ráadásul a két külső városrész iratai igencsak hiányosan állnak rendelkezésre. A város ekkor sem felekezeti, sem etnikai tekintetben nem volt homogén, magyarok és németek is éltek itt, a római katolikus többség mellett a protestáns egyházak is igen jelentősek voltak, elég, ha csak a nagy múltú pápai református kollégiumra gondolunk. A város egyre polgárosultabb vezető rétegei szinte folyamatosan konfliktusban voltak az Esterházyakkal, akik nem könnyen mondtak le a város irányítása terén élvezett jelentős jogaikról. Ebbe a környezetbe kerültek be a zsidók, akik a földesúrtól kaptak engedélyt a betelepedésre, a vele kötött szerződés értelmében egyenesen és kizárólag neki fizettek adót.6 Sok esetben a zsidóságon csapódtak le a város és az uradalom közötti ellentétek, és mindez jelentősen befolyásolta a zsidóság jogállását, meghatározta lehetőségeiket. A többnyire a Sopron és Moson megyékben fekvő Esterházy és Batthyány birtokokról az 1700-as évek elejétől fokozatosan költöztek Pápára zsidó családok. Az 1748- as, Esterházy II. Ferenc által számukra kiadott védlevél már 15 családfőt említ. (45. p.) A következő száz évben történt demográfiai változások vizsgálatához Jakab Réka a rendelkezésre álló összeírásokat, népszámlálásokat kellő kritikával használja fel, illetve megkísérli korrigálni azokat. A korszak első felében zömmel a bevándorlás, a 19. században már főként a belső reprodukció következtében fokozatos a zsidóság számának növekedése, 1848-ban már 2962 főt írtak össze (50-51. p), habár mint arról később szó lesz, az 1848-as összeírásban mindenki szerepelt, aki a városban tartózkodott, ha volt erre engedélye, ha nem. Jakab Réka felhívja a figyelmet arra a nem mindennapi kiváltságra, amelyet Esterházy Miklós adott a zsidó községnek 1812-ben, és amely egy valószínűleg a gyakorlatban már korábban is létező jogot erősített meg: a pápai zsidó nőt feleségül választó idegen zsidó férfiak automatikusan letelepedési engedélyt kaphattak a városban. (53-54 p.) Flogy ez a jog más településeken is létezett-e az országban, arról nincsen tudomásunk, de ez a gyakorlat igencsak megnövelhette a pápai hajadonok iránti keresletet egy olyan társadalomban, ahol korántsem volt könnyű letelepedési engedélyt szerezni, főleg nem zsidóknak. A zsidó családok városon belüli elhelyezkedését, illetve ingatlanbérleti, vásárlási lehetőségeit természetesen elsősorban a földesúr szabályozta, hiszen a lakhatási engedély megszerzéséhez minden esetben az ő engedélyére volt szükség. Mind a földesúr, mind a város célja az volt, hogy a zsidó családok ne szerezzenek ingatlantulajdont a városban, így döntő többségben az uradalom tulajdonában lévő ingatlanokat bérelhet6 Fontos megjegyezni, hogy a fejadó mellett további adónemeket is fizettek, például a bor-, és húskimérésért, zsinagógaállításért, illetve temető létrehozásáért, (83. p.) viszont egészen 1825-ig nem fizettek adót a városi pénztárba. (85. p.)
