Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 10-11. (Budapest, 2017)
Városok és természeti erőforrások. Válogatás az V. Magyar Várostörténeti Konferencián (Budapest Főváros Levéltára, 2015. november 18-19.) elhangzott előadásokból - Vadas András: Városárkok és vízgazdálkodás a késő-középkori Közép-Európa városaiban
Vadas András: Városárkok és vízgazdálkodás... 331 A 13. században alapított, s a magát a középkor végére Közép-Európa egyik legnagyobb városává kinövő Wroclaw ugyanakkor nem a fokozatosan a püspökség kezébe kerülő Székesegyház-szigeten (Dominsel, Ostrów Tumski) jött létre, hanem az Odera és az Olawa közötti, számos, kisebb-nagyobb folyóággal tarkított területen. A folyóköz egy ármentes teraszán alakították ki a szabályos utcarendszerű települést a 13. század első felében, amelyet északról az Odera, délről és nyugatról pedig az Olawa védett. A 13. század első felében alapított várost és az 1263-ban létrehozott Újvárost a Fehér-Olawának nevezett folyóág választotta el egymástól, a várost délről és nyugatról pedig a Fekete-Olawa szegélyezte. Ezeken a részben mesterséges ágakon több malom is épült a középkor folyamán. A Fehér-Olawán már a 13. század végén épült malom, amelyet Újvárosi-malomnak (Neustädtische Mühle, Mlyn Nowomiejski) neveztek.22 A Fekete-Olawa mentén 1300 előtt már bizonyosan állt az úgynevezett Ketzermühle, amely alighanem kevéssel a vizesárok és a városfalak kiépítése után épülhetett. A 16. század végén funkciója megváltozott, ekkortól egészen a 19. századig vízemelő szerkezetként üzemelt, és két másik hasonló berendezéssel együtt, a kutak mellett, a város vízellátását biztosította.23 Az előbbivel egy időszakban, attól nyugatra, épült az úgynevezett Elétkerekű-ma- lom (Siebenrademühle, Mlyn siedmiu kol), amely az újkorig a város egyik legjelentősebb malma volt. A városárkon túl is működtek malmok Wroclawban - a felsoroltak mellett már a 13. század közepétől több malom állt az Odera különböző ágainak partján, s hajó- és szárazmalmok is működtek szép számban a város területén. Bár Tallinnról nem készült várostörténeti atlasz, számos adattal rendelkezünk a városárok malomvízként való hasznosításáról. Az elmúlt fél évszázadban a város erődítésrendszeréről több igen alapos feldolgozás született. A városfalak és az azt övező árokrendszer legrészletesebb feldolgozása egy építészhez, Rein Zobelhez kötődik. Az erődítési munkálatokról alkotott képen ezután főleg az elmúlt néhány év régészeti kutatásai módosítottak.24 Zobel monografikus terjedelemben foglalkozott a városfalakkal, s különösképp azok bástyáival. Utóbbi azért is érdekes, mert a városárokban álló három malom mindegyike a városfal kapubástyáihoz kapcsolódott: a Harju-, a Viru- és a Karja-kapukhoz. Tallinn esetével azért érdemes külön foglalkozni, mert itt a kutatások azt mutatták ki, hogy az e sorokban említett néhány településsel szemben, a malmok és zsilipeik, itt szinte kezdettől fogva szerves részét képezték a város védelmi rendszerének. A 14. század közepét megelőzően Tallinnt délről és keletről már 22 Weczerka 1989. (térképmelléklet) 23 Piekalsi 2013. 387-388. p. Hasonlóra a középkori Buda esetében lásd: Fényes 2008. 24 Zobel 1980, 2011, illetve Nurk et al. 2010, Nurk 2014.
