Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 10-11. (Budapest, 2017)
Városok és természeti erőforrások. Válogatás az V. Magyar Várostörténeti Konferencián (Budapest Főváros Levéltára, 2015. november 18-19.) elhangzott előadásokból - Pinke Zsolt - Pósa Patrícia - Mravcsik Zoltán - F. Romhányi Beatrix - Gyulai Ferenc: A hajdúsági várostérség agroökológiai adottságai
Pinke - Pósa — Mravcsik - F. Romhányi - Gyulai: A hajdúsági várostérség... 257 Hasonló folyamat rekonstruálható a zöldségek és gyümölcsök tekintetében is, amelyek faj száma a későközépkorra mintegy a felére csökkent. Összetételüket inkább az igényesebb, nagyobb tömegben termesztett és jobban eltartható, piacra szánt kultúrnövények alkották (pl. nagymagvú lencse, szilva). Ez a di- verzitáscsökkenés megítélésünk szerint az önellátásból az árutermelésre történő átállás fázisaként értelmezendő. Hangsúlyozni szeretnénk azonban, hogy a hajdúsági magleletek fejlett Árpád-kori kertkultúráról árulkodnak. Például a tatárjáráskor elpusztult, korábban jelentős kiterjedésű (Nagy)Böszörmény települést jelző Hajdúböszörmény-Téglagyár Árpád-kori lelőhelyen maradt fenn a legkorábbra keltezett hazai görögdinnye mag, és a honfoglalás kor végével eltűntnek hitt indiai kender is itt bukkan fel újra először. A makrofosszíliák összetétele az írott forrásokkal összhangban arra utal, hogy a települést feltehetően keleti származású és részben izmaelita személyek ülték meg. Az 1720. évi összeírásban 1000 hold feletti szántóval szereplő települések térbeli eloszlását értékelve: a listában szereplő huszonöt település többsége a 18. század elején vagy ezt megelőzően városi rangú település volt. A hajdúsági és nagykunsági települések tartós és sajátos irányú városiasodását jelzi, hogy vizsgálati területünkön az 1912. évi LVIII. törvénycikkben rendezett tanácsú városként meghatározott települések e két településcsoportban koncentrálódnak (6. táblázat). Fejlődésük egyediségére mutat rá Bellon Tibor és Beluszky Pál, akik hangsúlyozzák, hogy az állattartó alföldi mezővárosok fejlődésében nagy hagyományokkal rendelkező önkormányzatiságuk és az állattartásból származó bevételek fontos szerepet játszottak, amely nem kőépületekben, hanem autonomitásuk fennmaradásában manifesztálódott.44 Árnyalja az e települések monokulturális állattartó gazdálkodásáról kialakult képet, hogy határukban mutatható ki a szántóföldek legnagyobb mértékű koncentrációja.45 Külön figyelmet érdemel, hogy a nagykun települések alföldi kitekintésben is kiemelkedően jó agro-ökológiai adottságú földjeire lettek leültetve a 13. század során. Ez árnyalja azt a széles körben elterjedt véleményt, amely szerint a kunokat gyenge termőhelyi adottságú területeken telepítették le. Összhangban áll továbbá a 13. században betelepülő kunok életmódjára vonatkozó kutatások legfrissebb eredményeivel, amelyek szerint e többnyire nomádként jellemzett és kunként említett 13. századi keleti bevándorlók életmódja a korábban véltnél összetettebb lehetett.46 A hajdúsági és nagykun települések közül egyben sem 44 Bellon 1996; Beluszky 2001. 45 Megemlítendő, hogy a nagykunsági Kisújszállás és (Kun)Hegyes várossá válása nem is az állattenyésztés dominanciájának korszakában, hanem a 19. század második felében, növénytermesztésre való átállásuk időszakában történt. 46 Lyublyanovics 2015. 521-533. p.
