Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 10-11. (Budapest, 2017)
Városok és természeti erőforrások. Válogatás az V. Magyar Várostörténeti Konferencián (Budapest Főváros Levéltára, 2015. november 18-19.) elhangzott előadásokból - Gyulai Éva: Vizek és malmok Miskolcon a 15-18. században
150 Városok és természeti erőforrások katonai felmérés szerint, amikor tavasszal a 8-14 öl (15-27 méter) széles és 4-6 láb (1,5-2 méter) mély Sajó a Bódvával és a Bársonyossal együtt kiönt, Miskolc környékén az egész völgy egyetlen nagy tóvá változik. A Sajó áradásakor a Sajó és az Előér is egybefolyik, s medrüket nem lehet megkülönböztetni, ezért a vármegye 1777-ben földmérőt küldött a zsolcai hídhoz, hogy a két folyást elválasztandó a két folyóág medrét fatörzsek és ágak leverésével határozzák meg. Nem sokkal később Sajóecsegre menesztettek küldöttséget annak megvizsgálására, hogy miképpen lehet a Sajón Ecsegnél olyan gátat építeni, amely a két Saj ó-ág összefolyását megakadályozná.6 A legnagyobb szabályozási munkák 1790 körül folytak a Sajón, s a vármegyei irattár mutatókönyvének7 tanúsága szerint ehhez térképek és dokumentumok is készültek, amelyeket azonban a 19. század során az újabb szabályozások alkalmával kiadtak a mérnököknek, s így elsődleges források nem maradtak a levéltárban. A borsodi protocollum 1791. évi bejegyzése szerint a szabályozást már 1782-ben tervezték, de az 1790-es években végül részben megváltozott tervek alapján ment végbe. A Sajón felfelé a miskolci Bába-Sárja nevű területtől egészen a Bódva torkolatáig, majd Sajóvámos területén újonnan ásandó csatornákkal kívánták szabályozni a folyót, mivel annak sebessége, sok kanyarulata veszélyt jelentett. A Bódva és a Sajó megregulázása együtt haladt a szendrői járásban és Sajóecseg körzetében is.8 Feltehető, hogy ez a szabályozás „ásta meg” végleg a Sajónak mint főágnak a sírját, hiszen ettől kezdve az Előérbe még több viz jutott, s így főmederré válhatott. A Sajó szabályozása a 19. században is folytatódott. 1827-ben a vármegye újabb csatornát ásatott a folyónak az alsózsolcai erdőn keresztül, a munkára 160 gyalogos embert rendelt ki két napos hideg élelemmel a miskolciaktól.9 A régi Sajó, bár mint a környék fő folyójának a jelentősége egyre csökkent, továbbra is Miskolc és Felsőzsolca határvize maradt. Áradásai továbbra sem szűntek meg, így 1836. március 8-én a vármegye kéri a miskolciaktól: „határunkon keresztülfolyó Sajó viz áradásával a felsőbb helyekről elhordott hídfákat amennyire megtaláltatnának, vennénk felvigyázat alá”.10 6 A Sajó mederváltásának okairól bővebben: Gyulai 2000a. 72-74. p. 7 BAZML IV. 501/a 161. köt. 8 Cursusfluvii Sajó eo accuratius regularí valeat, damnaque per rapiditalem et velocitatem, pluresque gyros ejusdem causata cum fundamento antevertantur. BAZML IV. 501/a 49/c. köt. 980-981. 9 ,,[a] Sajó vize az alsózsolcai erdőn keresztül fogván vétettetni, az e végre szüksége árok kiásására városunkra június 8. és 9. napjánira 160 gyalog ember tetettetett ki.” 1827. jún. 7. BAZML IV. 1501/a 53. köt. 115. 10 BAZML 1501/a 62. köt. 100.
