Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 9. (Budapest, 2014)
Normakövetés és normaszegés - Válogatás a Norma, normakövetés és normaszegés a városi életben c. konferencia előadásaiból - Melega Miklós: "A város én vagyok" - Egy 19. századi szombathelyi várospolitikus, Éhen Gyula normaszegései
Melega Miklós: „A város én vagyok” - Egy 19. századi szombathelyi... 209 vás elfogadása mellett döntött. Más választása nem is igen lehetett, tekintve, hogy a becsületkódex írott és íratlan szabályai szerint kihívás esetén a lovagias elégtétel adása úriemberi kötelesség volt. Aki ilyen helyzetben megfutamodott a párbaj elől, annak számolnia kellett környezete megvetésével, és becsülete, tisztessége elvesztésével. Korabeli intő példák tanúsága szerint a társadalmi elvárások ellen ilyen módon vétő, „párbajkerülő” magatartásukkal normát szegő egyéneket kiközösítették, erkölcsi halottnak tekintették.24 Éhen Gyula jobban tartott a társadalmi szabályok megsértésének hosszú távú hatásától, becsületének elvesztésétől, mint a büntetőjogi felelősségre vonástól, ezért inkább a jogi norma áthágásának következményeit viselte. A korabeli közvélekedés úgy tartotta, hogy „Becsületügyben az ember inkább engedelmeskedik a társadalmi törvénynek, mint a büntetőkódexnek”.25 Az egymással szembe került, egyik oldalról a társadalmi elvárás által diktált, másik oldalon a törvény által szabályozott két normának egyidejűleg nem lehetett megfelelni. Éhen Gyula a társasági élet normáinak követésével a jogi normaszegés útjára lépett. Az ominózus összecsapásra a szombathelyi lovassági laktanya vívótermében került sor. A felek megállapodása értelmében erős védőfelszerelésben (teljes bandázsban), első sérülésig vívták a kardpárbajt, amely gyorsan lezajlott, és Éhen Gyula könnyebb sebesülésével ért véget. A viszonylag enyhe feltételek azt bizonyítják, hogy a kihívó fél az ügyet annak súlyosságával arányosan kezelte, és nem kívánt életveszélyt okozó párbajt provokálni. Szándéka mindössze arra irányult, hogy becsületét megvédje, és a rajta esett sérelmet kötelességszerüen, a társadalmi elvárások támasztotta követelményeknek megfelelően megtorolja. Éhen Gyula magát az alapkonfliktust sem vette „halálosan komolyan”, de az esetet mentalitásából adódóan is félvállról kezelte. Ezt jelzi, hogy a párbajt követő bírósági tárgyaláson viccelődve elevenítette fel a történteket, s a beszámoló szerint „tréfásan védekezett, s a hallgatóság igen jóizüeket nevetett vidám előadásán.”26 A normaszegés Éhen Gyula számára ezúttal sem okozott lelkiismereti konfliktust, bár ügyvéd létére egészen új szerepben találta magát, amikor a vádlottak padjára kellett ülnie, ahol önmaga védelmét láthatta el. A pert lezáró ítélet végül a kihívó és ellenfelét megsebesítő dr. Feldmann Bódogra 14 napi, ellenfelére 7 napi államfogház szabadságvesztést rótt ki, amelyet az elítéltek jó magaviselettel töltöttek le.27 24 CSEKŐ 2012. 456, 459. p; Magyar párbaj 2002. 431—432. p. 25 Magyar párbaj 2002. 433. p. 26 Harczias orvos. Vvm, 1893. júl. 9. 5. p. 27 MNL VaML A Szombathelyi Törvényszék iratai. Büntető peres iratok (továbbiakban: SZTV BP ir.) V 238/1893; MNL VaML A Szombathelyi Törvényszéki Börtön iratai. Bör- töntörzskönyv 1893. 271, 334. sz.
