Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 9. (Budapest, 2014)

Normakövetés és normaszegés - Válogatás a Norma, normakövetés és normaszegés a városi életben c. konferencia előadásaiból - Czoch Gábor: A rendi polgári normák megsértése az 1840-es években. A kassai polgárőrség mustrája körüli kihágások

168 Norma, normakövetés és normaszegés a városi életben gét. Mint azonban látni fogjuk, a mustra előkészítése során ennek a normasér­tésnek ennél súlyosabb esetei is előfordultak. A mustra keretében az összeírt és a szolgálatra alkalmasnak talált férfiak­nak a városháza udvarán kellett személyesen megjelenniük, amiről előzetesen értesítést kaptak, egyúttal mindegyiküknek átadták a polgárőrség kinyomtatott szolgálati szabályzatát. A mustráról készült jelentés szerint 42 fő nem tett eleget a megjelenési kötelezettségnek. A róluk felvett jegyzék szerint közülük heten hivatkoztak betegségre, további öt esetben más magyarázatot adtak a távolma­radásra, harminc esetben viszont semmiféle indoklás nem volt. Ezekről a tanács további vizsgálatot kért. Akadtak azonban komolyabb kihágások is, amelyekről Dobay Lajos tisz­ti főügyész, az őrsereg kapitányi rangban levő hadi ügyésze a következőkép­pen számolt be a tanácsnak: „több polgári egyének öszvehivatások alkalmával megfeledkezvén szoros polgári kötelességükről és a tekintetes tanácsnak és az [...] eljáró küldöttségnek tartozó engedelmességről és hiedelemről, nem csak öszehívás végett fáradozó hajdú és sereg szolgáját illetlen kijelentésekkel il­lettek, hanem némelyek a kézhez szolgáltatott nyomtatott rendszabályokat az utcára kivetvén korlátlan illetlenségre vetemedtek”. Némelyiküket személyesen is megnevezte: „Hajdú Dániel szappanos mes­ter a midőn általok [tehát a hajdú és a sereg szolgája által] hivattattván, rend­szabályokat magában foglaló és a szolga által nékie kezéhez szolgáltatott köny­vecskéket az utcára kivetvén mondotta: »A ti uraitoknak nincsen mit enni, és minket szolgálathoz kényszerítenek s.a.t.« Mihályi István és Tumusz Simon Dendeli boltjában sereg ellen, és tekintetes tanács parancsát bántólag nyilatkoz­tak. Hagedon és Hmel korcsmában illetlen kifejezéseket tettek, és hogy nekiek é részben senki sem parancsol, nyilatkoztak. Lovász Pál a hívókat kijajtotta lakábúl és meg nem jelent. Kulman kereskedő egy évi polgár ellent állván a parancsnak, nyilatkozott, hogy nincs hatóság, melly nekie parancsolna. Sonna és Ledovetz szinte ellent álván, nem jelentek meg. Ezek és több fiatal polgá­rok a T.Tanács parancsának nem engedelmeskedvén, és más Polgár társaikat lazzitván, hallgatással el nem mellőztetthetnek.” A jelentésből még azt is meg­tudhatjuk, hogy a már említett „Mihályi István órás mester formaruhába és fegyveresen leendő megjelenésre lett hivatása ellenére magán ruhában megje­lenvén, a kezeinél lévő Rendszabályoknak a küldöttségnek vissza adása mellett korlátlan illetlenségű nyilatkozással, a szokott hit letételét előre megtagadta.”25 A felsorolt esetekben a rendszabályok tényleges áthágása mellett nyilván alapvetően megsértették a város képviseletében eljáró hivatalossággal szemben 25 A több tételből álló j elentést lásd TÜJ 4185/1842 Iratok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom