Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 9. (Budapest, 2014)
Normakövetés és normaszegés - Válogatás a Norma, normakövetés és normaszegés a városi életben c. konferencia előadásaiból - Géra Eleonóra: Sorsüldözöttek a 18. század eleji Budán
118 Norma, normakövetés és normaszegés a városi életben legnagyobb nyomorban élt, s a puskalövés óta már az életéért is rettegnie kellett Budán, ezért inkább elmenekült. A bognár a későbbi fizetési kötelezettség alól fondorlatos módon igyekezett szabadulni: 1712-ben felesége halálhírét keltette, és a halotti bizonyítvány kiállítását kérelmezte. Rostné fivére, a Bécs erődítési munkálatainál foglalkoztatott fazekas azonban arról tájékoztatta a tanácsot, hogy a nő nem halt meg, mély szegénységben él a császárvárosban, és várja az őt megillető tartásdíjat. Az asszony feltehetően még férje súlyos betegsége idején is élt, mivel a családfő 1721-ben a végrendeletében kizárólag a 150 forint összegű hozomány visszaadásáról rendelkezett, a vagyon többi részét gyermekeik kapták.25 A polgárjog nélküli szegény asszonyok esélye az elégtételre még Rostnéénál is kevesebb volt. Horvát Lőrinc nyíltan szeretőt tartott, elköltözött otthonról, a másik asszony hatására hitvesét bántalmazta, s a tizenhét évi házasságuk alatt gyűjtött javaikat lassanként eltékozolta, hogy a pénzt a vetélytársnőre költhes- se. Hites felesége a tabáni bírótól remélt segítséget, de a bíró őt magát vetette áristomba, majd az eljárás során paráznának bélyegezték és kikergették a városból. Megható levelében hiába írta az asszony: „tolvaj nem voltam, czegeres nem voltam, lator nem voltam, presidaloja nem voltam, tekozloja nem voltam.” Kétévi céltalan bolyongást követően a váci káptalan vette védelmébe a jogtalanul elcsapott asszonyt, és kérte a férj, valamint a nem elég körültekintő tabáni bíró megbüntetését. Horvátné nem kezdeményezett törvényes különélést, csupán a férjével akart kibékülni és rendes házasságban élni.26 A tabáni asszony szerencsésebb társnője, Anna Maria Weiß - Thomas Joseph Weiß pékmester neje — formailag új végrendelet, gyakorlatilag inkább egyezséglevél készítésével igyekezett biztosítani a törékeny családi békét, megvásárolni második férje jóindulatát. Az asszony előző férje, Christoph Posch halála után, 1713-ban ment nőül a nincstelen legényhez. Az özvegyasszony örökölte Posch lakóházát (szőlőkkel és szántóval) és mindennel felszerelt sütőházát, valamint özvegyi jogon a céhtagságát, amelyeket hozományként vitt az új házasságba, s ezeket halála esetén az ilyen módon céhtaggá vált Weißnek ígérte. A frigy nem nélkülözte a mindennapi konfliktusokat, a férj gyakran szidalmazta nejét, bántalmazta, cselédlányként bánt vele, az általa adott pénz a legszükségesebb mindennapi kiadásokat sem fedezte. Weiflné házasságon belüli pozícióját az előbb említett asszonytársaihoz képest jelentősen javította kedvezőbb anyagi helyzete, minthogy a vagyon teljes egészében őt és leányát illette. Az asszony 25 GÉRA 2009. Jk. 288-289. sz, 686. sz, 1199. sz; BFL IV.1002.j. 9. d. 1712. VII. 6; IV.1009.g. 31. d. Fase. XV. Nr. 7; IV.1002.uu. 46. d. Maria Rost folyamodványa az esztergomi érsekhez (1710); IV. 1002.y. I. 2132. 26 BFL IV. 1014.b. Horvát Lőrincné Jósa Erzsébet válása (1719).
