Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 9. (Budapest, 2014)
Normakövetés és normaszegés - Válogatás a Norma, normakövetés és normaszegés a városi életben c. konferencia előadásaiból - Fehér Andrea: "Az ki asszony lévén férfiú habitusban öltözött s úgy élt". Társadalmi szerepcsere a 18. századi Kolozsváron: Ungvári András pere
Fehér Andrea: „Az ki asszony lévén férfiú habitusban öltözött s úgy élt”... 93 főbenjáró bűnnek tekintették, s mint olyan, lefejezéssel büntették.17 A 18. századi kolozsvári protokollumokban tehát nem, azonban aló. századiakban található egy viseletszegésre vonatkozó feljegyzés, amely azt hangsúlyozza, hogy Kolozsváron még a farsangoláskor általában megengedett szerepcseréknek is súlyos következményei voltak. Kolozsváron már a 16. századtól tiltott volt az utcán való farsangolás, az álarc, valamint a megtévesztő ruhák viselete.18 Másfél századdal Ungvári esete előtt a talán legismertebb kolozsvári farsangolásos per a Rengő Anna és ígyártó György közötti feszültségeken túl arról tanúskodik, hogy a férfiruha nő általi viselése mindig, még farsangkor is, főbenjáró bűnnek minősült.19 A Kolozsvár elöljárói által 1593-ban kiadott - majd a 17. század elején megerősített - statútum alapján a város saját belátása szerint szabályozhatta a polgárok ruházkodását, s ez magában hordozta a karneváli átöltözések tiltását is. Ez pedig azt feltételezte, hogy mindenki státusának, nemének, iskolázottságának megfelelően kellett öltözködjön, vagyis „ideális esetben ruházatából leolvashatóvá vált biológiai és társadalmi identitása”.20 így tehát, míg a szabályoktól eltérő öltözködési normák áthágása a nyugat-európai társadalmakban - amennyiben az nem társult egyéb erkölcsi vétekkel - könnyed devianciának minősült, Kolozsváron súlyos normaszegésként tartották számon, s már ez is bőséges okot szolgáltatott arra, hogy Ungvárit elítéljék. A test és a létező társadalmi rend feletti felügyelet megfosztotta tehát az unitarianizmust felkaroló várost a szabad testiség megélésétől, sőt még a normák és tilalmak átmeneti, karnevál idejére való felfüggesztésétől is. A felvezetőben már említett Dekker és van de Pol arra a következtetésre jutott, hogy létezett az átöltözésnek egy elfogadott módja is (traditional form of temporary cross-dressing), amely ideiglenesen ugyan, de megengedte a nők társadalmi nemi szerepcseréjét például utazáskor vagy háborúban. Teljesen más kép rajzolódik ki azonban a hétköznapi átöltözőkről. A holland kutatók munkája azt sugallja, hogy a hosszú távú viseletbeli megtévesztés s az ezzel járó szerepcserék az esetek döntő többségében anyagi nyomás hatására jöttek létre, és hogy ez a drámai átváltozás tulajdonképpen egy társadalmi és gazdasági túlélési stratégia része volt.21 Dekkerék, minthogy forrásaik is ezt támasztották alá, az átváltozásnak elsősorban a gyakorlati szükségszerűségét hangsúlyozzák. Az időszakos átöltözők ugyanis patriotizmusból, gazdasági kényszerből, vagy barátságból döntenek a férfiruha mellett, és korántsem érzelmi okok miatt. 17 WESSELÉNYI 1983.1. köt. 423. p. 18 kovács Kiss 2001. 76. p. 19 BÁLINT 2001; KISS 1994; PAKÓ 2011. 20 Garber 1997. 26. p. 21 Dekker - van de Pol 1989. 32-39. p; Garber 1997. 30. p.
