„A nagy válságtól” „a rendszerváltásig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 2. 1930-1990 (Budapest, 2000)

VI. fejezet A VILÁG FIGYELMÉNEK KÖZÉPPONTJÁBAN - Malasenko altábornagy visszaemlékzése a szovjet csapatok 1956 novemberi budapesti harcairól

Malasenko altábornagy visszaemlékzése a szovjet csapatok 1956 novemberi budapesti harcairól [...] November 4-én moszkvai idő szerint reggel 6 órakor a kiadott „Grom"— „Mennydörgés" jelszóra kezdetét vette a „Forgószél" hadművelet. 260 Elindultak a Különleges Hadtest három hadosztályának főeröi, hogy a számukra kijelölt útvo­nalon, három irányból elfoglalják a kitűzött objektumokat. Határozott hadmozdu­latokkal leküzdötték a külterületek fegyveres csoportjait, s egy órán belül, helyi idő szerint hajnali öt órára betörtek a fővárosba. Öt óra húsz perckor a Magyar Rádió közölte Nagy Imre felhívását, melyben a kormányfő e szavakat mondta: „Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást intéztek fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a törvényes magyar demokratikus kormányt meg­döntsék. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Nyilatkozom ezt orszá­gunk népének és a világ közvéleményének." Valójában miután Nagy Imre bejelentését megtette, hogy „a kormány a helyén van", az őt körülvevő körből néhány emberrel elhagyta a Parlamentet, és a jugo­szláv nagykövetségre távozott. Király Béla parancsot adott a harcra, majd harcálláspontját áthelyezte a Já­nos-hegyre, ahonnan megkísérelte a magyar alakulatokat irányítani és a budapesti helyőrség és a Nemzetőrség csapatainak a hadműveletét megszervezni. Nagy Imre nyilatkozatával egyidőben egy másik rádióadó közölte, hogy Kádár János megalakította az új forradalmi kormányt, és nyilvánosságra hozta a magyar néphez intézett Felhívását és Nyílt levelét. 262 259 Jevgenyij Ivanovics Malasenko (1924— ) szovjet altábornagy, 1956-ban a Magyar­országon állomásozó Különleges Hadtest hadműveleti csoportfőnöke. 260 A szovjet csapatok Budapest elleni hadműveletének fedőneve. 261 Nagy Imre rádiónyilatkozatának pontos szövegét Id.: A forradalom hangja. Magyar­országi rádióadások 1956. október 23-november 9. Szerk.: Kenedi János. Bp., 1989. 487. p. 431

Next

/
Oldalképek
Tartalom