„A nagy válságtól” „a rendszerváltásig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 2. 1930-1990 (Budapest, 2000)

ÖSSZEGZÉS ÉS KITEKINTÉS - Beluszky Pál: Budapest társadalma a modernizáció útján. 1948-tól máig (1992)

ták, a „nemzeti szárny" választási stratégiájában ezért a „vidéki Magyarország" megnyerése fontos szerepet kapott. A választás első fordulója részben igazolta is ezeket az előrejelzéseket: a területi listákon ugyan a későbbi kormánykoalíció pártjai kb. 0,5 százalékkal megelőzték a két liberális pártot (39,14 százalék a 38,59 százalékkal szemben), ám a harminckét egyéni választókerület közül húszban SZDSZ képviselő végzett az első helyen. A második fordulóra azonban jelentős fordulat történt: az MDF huszonhárom egyéni választókörzetben győzött (az SZDSZ kilencben). Végül is a „nemzeti pártok" harminchárom, a liberálisok húsz, a korábbi kommunista pártból alakult MSZP négy képviselőt küldhetett Budapestről a parlamentbe (az első forduló alapján 31:22 volt az arány, a „liberálisok" javára). Feltűnő, hogy a „liberálisok" nem az „elit" lakóhelyen voltak erősek (Budán a II., XII., XI. részben az I. kerületben), noha e pártokat elit értelmiségi pártoknak tartották; legbiztosabb szavazóbázisuknak a korábbi „vörös" övezetek—Csepel, Angyalföld, Újpest — és Pest belső, többnyire rossz helyzetű, slumosodó kerületei — VI., VII., VIII. — bizonyultak. A helyhatósági választások újabb fordulatot hoztak: e választások eredményeként Budapest liberális vezetésű város. Előállt tehát egy olyan képlet, hogy az ország vezetése—parlamenti többség, kormány — és a főváros vezetése eltérő pártállású. Ezzel újraképződött a második világháború közötti korszak helyzete; a „nemzeti érzelmű" vidék és a „bűnös város", a liberális-szocialista-kozmopolita főváros ellentéte, kijátszása (kijátszhatósága) egymás ellen. Ezen ellenérzésnek már eddig is számos megnyilvánulása volt; legjellegzetesebb terméke az un. fővárosi törvény (az 1991. évi XXI V.tv.), melyet a kormány az önkormányzati választási eredmények ismeretében terjesztett az országgyűlés elé, s fogadott el a parlament kormánytöbbsége. Az elfogadott fővárosi törvény számos pontja — független szakértők szerint is — egyértelműen politikai célú, tartalmú. Pedig még demokratikusnak és önkormányzatpártinak tűnhet a törvény alapkoncepciója, mely szerint „A fővárosi, valamint a fővárosi kerületi önkormányzatok önkormányzati alapjogaikat tekintve ... egyenlőek". Ám ez alapelv gyakorlati megvalósítása során az a helyzet állt elő, hogy Budapest huszonkét önkormányzatra, a gyakran minden természetes határt nélkülöző adminisztratív egységet képző kerületre esett szét, melyeket jó néhány ellenérdek fordít szembe a fővárosi önkormányzattal. Ez utóbbinak jobbára az egyeztetés feladata marad; pl. a beszedett helyi adóknak a kerületek és a főváros közti megosztása csak a kerületekkel való egyeztetés alapján történhet; a város legnagyobb értéke, a lakásvagyon teljes egészében a kerületek tulajdonába került stb. Egyértelmű a cél: gyengíteni a főváros 584