„A nagy válságtól” „a rendszerváltásig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 2. 1930-1990 (Budapest, 2000)

ÖSSZEGZÉS ÉS KITEKINTÉS - Beluszky Pál: Budapest társadalma a modernizáció útján. 1948-tól máig (1992)

hadállásait, s kevésbé kívánta uralni a magánszférát (ennek jele pl. hogy visszavonták a korábbi abortusztilalmat, vagy eltűrték a lakosság vallásos életének megnyilvánulásait, noha a vallásgyakorlatot folytatók nem lehettek a párt tagjai, s így bizonyos karrierlehetőségek zárva voltak előttük); elnézték, hogy a lakosság egy része a „ magánszférába " emigráljon. A hatalom lehetővé tette a „boldogulásnak", gyarapodásnak korlátozott egyéni útjait. Ezen utak egyéni (családi) voltát különösen hangsúlyozni kell. (Tehát arra nem volt lehetőség, hogy az egyén érdekei képviseletére bármilyen közösséget hozzon létre, a nyilvánossághoz forduljon, ám a hatalom még azt is jóindulatúan tudomásul vette, hogy mint egyén, különböző nem legális eszközöket vegyen igénybe gyarapodására.) Az egyéni gyarapodásnak sokféle útja volt, ezek legtöbbje a második gazdasághoz kötődött (mezőgazdasági kistermelés, önerőből végzett házépítés, nyaralóépítés, másodállások vállalása, feketemunka, stb.) Mivel a családok második gazdaságban elfoglalt pozíciója erősen befolyásolta társadalmi helyzetüket, ez egyben a piaci alapú szerveződést is „bevitte" a társadalom strukturálódásába. A 60-as évektől az élet keretei (pl. lakáshoz jutás, iskoláztatási lehetőségek, családi felhalmozási lehetőségek, stb.) is konszolidálódtak, hosszabb távra tervezhetővé váltak. Megszilárdultak a társadalom rendezőelvei. Növekedett a társadalmi helyzet továbbörökíthetőségének lehetősége, illetve kényszere. (A 70-es években például a diplomás értelmiség gyermekeinek huszonötször (!) akkora esélye volt egyetemi tanulmányok folytatására, mint a társadalmi piramis legalján helyet foglaló segédmunkás gyermekének.) Megindult a társadalom újra strukturálódása. 4. Az 1960-as évek óta a magyar szociológia az ún. „munkajelleg csoportokat" használta a társadalom szerkezetének leírására, rétegezettségének elemzésére. A munkajelleg szerinti csoportokba való besorolás alapján az országos arányokhoz képest szignifikáns eltérést mutat a budapesti társadalom az alábbiakban: - a vezetőkés értelmiségiek aránya (1970-ben országosan 5,1 százalék) hozzávetőleg négyszerese az országos átlagnak (s ötszöröse a vidéki átlagnak); - a magyar társadalom egyik „j ellegadó" rétege, a segéd- és betanított munkás (arányuk 1970-ben országosan 29,6 százalék a mezőgazdasági munkásokkal — nem termelőszövetkezeti paraszt! — együtt 34,5 százalék, 1980-ban is 31,8 százalék, s akik jellegzetesen kétlaki, falulakó és ingázó réteget alkotnak) szerényen van képviselve a fővárosban, így a munkásságon belül a szakmunkások és alkalmazottak szerepe domináns; 576