„A nagy válságtól” „a rendszerváltásig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 2. 1930-1990 (Budapest, 2000)

VII. fejezet AZ „ÚJRA CSENDES" BUDAPESTTŐL A „LEGVIDÁMABB BARAKK" FŐVÁROSÁIG - A Vár és a Vigadó sorsa az MSZMP Politikai Bizottsága előtt (1959. július 21.)

nénk, akkor tudnánk kb. 500 lakást nyerni. A valóságban azonban még ennél is rosszabb a helyzet, mert az ott nyert terület rosszul használható ki. A tulajdonképpeni Várpalotában nem szobák, hanem termek vannak. Ha meg akarjuk tartani, ami megtartható és amit meg is kell tartani, tehát az alapszerkezetet és az alap falakat, akkor sokat változtatni nem tudunk. Ebben az esetben viszont egy-egy hivatali helyiség nagyobb területet foglalna el, mint más normális épületben. A tényleg nyerhető lakások száma tehát kb. az 500-nak fele lesz. Tovább gondolkozva a dolgon arra jutottunk, hogy kitelepíteni a Parlamentből az Elnöki Tanácsot és a Miniszterelnökséget megint nem látszik ésszerűnek, illetve még pontosabban, semmiféle hasznot hajtó dolognak, mert a Parlamentben először is csak hasonló, központi jellegű hivatalt hozhatunk létre. Azok közül a hivatalok közül, melyek ma lakóépületben vannak elhelyezve, aligha volna helyes egyeseket, mint pl. a Methalimpexet, vagy hasonlót a Parlamentbe helyezni, de még a Posta Anyaghivatalt, vagy a Kőolajkutató Intézetet sem. Maradna néhány kevés olyan szerv, mint a Hazafias Népfront, a Nőtanács, amelyeket át lehet telepíteni. Egy azonban biztos: ha a Parlamentből kitesszük ezt a két szervet, melyek közül a Parlamentben az Elnöki Tanács kb. 20, a Miniszterelnökség kb. 182 szobát foglal el, ezek a Várban lényegesen több helyiséget igényelnek, mert mint mondtam, ott termek vannak és olyan helyiségek, melyek rendkívül mélyek, de belső területük nem eléggé világos ahhoz, hogy ketté lehessen osztani és külön használni. Gazdasági szempontból is és politikai szempontból is célszerűtlennek látszik tehát ez. Mindezek ismeretében jutottunk arra a meggyőződésre, hogy a Várat legcélszerűbb kulturális célokra felhasználni. Hogy ezen belül konkrétan hogyan hasznosítsuk, azt még ezután érdemes nagyon alaposan meggondolni, de példaként megemlítem a Nemzeti Galériát. Ennek közel 6000 képe van, amiből ki tudnak állítani kb. 1900-at. Ez azt jelenti, hogy a látogatók számára — kiállítási helyiség hiányában — nem hozzáférhetők a Munkácsy, Székely Bertalan, Lotz képek százai. Olyan, a magyar művészet történetében is híres és számottevő kép, mint SzinyeiMerse Pacsirtája, nem kapott elhelyezést a kiállítási helyiségekben. De nincs elhelyezve a látogatók számára hozzáférhető módon a Szépművészeti Múzeum külföldi képanyagának jelentős része sem, és más múzeumok kincseinek is csak kis részét tudják hozzáférhetővé tenni a nagy közönség számára. Ezt a dolgot meg kell oldani, megfelelő helyiséget kell részükre találni. Ennek a javaslatnak az az árnyoldala, a rossz benne, hogy sajnos sok lakást nem tudunk nyerni, de akkor sem nyernénk sokat, ha bármilyen más megoldást talál456