„A nagy válságtól” „a rendszerváltásig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 2. 1930-1990 (Budapest, 2000)

VI. fejezet A VILÁG FIGYELMÉNEK KÖZÉPPONTJÁBAN - A Fővárosi Bíróság jelentése az „ellenforradalmi bűncselekményekkel" kapcsolatos ítélkezésről (1958. június 25.)

Kezdetben tájékozatlanság és bizonytalanság uralkodott az ellenforradalmi bűncselekmények megítélése terén. Az ilyen természetű ügyeket korábban hosszú éveken át a titkos ügykezelés szabályai szerint és a főváros egész területén egy-két erre kijelölt bíró intézte. A bírák túlnyomó többségének tehát nem volt gyakorlata. Kezdetben a Legfelsőbb Bíróság irányítása is hiányzott. Mindennek következményei különösen két típushibában jelentkeztek. Az egyik hiba a vádlott magatartásának elszigetelt, az események sorából kiszakított vizsgálata volt (ettől a hibától az ügyészség sem volt mentes), ami gyakran hibásan enyhe minősítésre vezetett. így például kommunista személyek ellen intézett szervezett támadások esetében a bíróság csupán magánlaksértést állapított meg az államrend megdöntérése irányuló szervezkedésben való részvétel helyett. A másik fő hiba pedig abban mutatkozott meg, hogy a bíróság kezdetben nem tudott éles határvonalat húzni a népi demokrácia elszánt ellenségei és azok között a jóhiszemű dolgozók között, akik csupán a népi demokratikus kormányzás terén elkövetett hibák kijavítását követelték és ennek során sodródtak bele valamilyen ellenforradalmi bűncselekménybe. A bíróság kezdetben megtévedt személynek tekintette azokat a munkásokat, dolgozó parasztokat vagy a közülük kikerült értelmiségieket is, akiknek cselekménye felismerhetően nyílt támadás volt a népi demokratikus államrend ellen. Ez abból a téves nézetből fakadt, hogy az ilyen terheltek osztályhelyzetüknél fogva nem lehetnek a népi hatalom tudatos ellenségei. A helytelen szemlélet kialakulását elősegítette, hogy az ellenforradalmi megmozdulások szellemi előkészítői, fő irányítói, a terrorcselekmények végrehajtói — többségükben osztályellenség és a börtönből kiszabadult bűnöző — nagy része külföldre szökött; az ügyészség kezdetben a távollévők ellen nem emelt vádat; így lényegében a viszonylag kisebb felelősségű személyek kerültek a bíróság elé. Ezek a kezdeti hibák azonban az ítélkezési gyakorlat folyamán fokozatosan megszűntek. Már 1957. július 12-én azt állapította meg az igazságügyminiszter egy országos vezetői értekezleten, hogy az ítélkezés, különösen a súlyosabb bűncselekmények tekintetében, a törvényességnek megfelelően szigorúbbá vált, az elsőfokú büntetőtanácsok elnökei a politikai érettség, megfontoltság, kemény helytállás tekintetében jelentős fejlődésen mentek át. Komoly segítséget nyújtott az ítélkezésben a MSZMP konferenciájának június 30-i határozata, amely világosan megállapította büntető politikánk irányelveit Az ítélkezés irányítása terén jelentős szerepet játszott a Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa a másodfokú elbírálásnál, majd a Fővárosi Bíróság népbírósági ta442