„A nagy válságtól” „a rendszerváltásig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 2. 1930-1990 (Budapest, 2000)

III. fejezet BUDAPEST, A „FRONTVÁROS" - Darvas József az ostrom napjairól

rünk a vízzel, úgy érezzük, valahol nagyon-nagyon messze, ismeretlen tájakon jártunk. .. Különben ezek a napok mind olyanok, mint egy idegen, kusza és megismerhetetlen világ lázálmainak gyűjteménye. Szinte nem is tudjuk már, hogy mikor van nappal, és mikor van éjszaka? Inkább csak abból vesszük észre az idő múlását, hogy a patkányok jobbadán csak éjjel kezdik el furcsa, sírós cincogásukat és kenyérkereső sétájukat a lábunk alatt. Azt se tudjuk, hogy a ház áll-e még fölöttünk, s hogy egy-egy lezuhanó bomba fölöttünk döntötte-e romba az épületet, vagy a szomszéd házat rombolta szét? Egyik éjjel rendőrök jönnek, és sorban minden férfit igazoltatnak. Engem néhányadmagammal félreállítanak: hiába minden beszéd, hiába a legjobb hamis igazolvány, menni kell velük. A Ludovikára visznek bennünket: ott van a Hungarista Légió toborzó központja. Persze, a toborzás úgy történik, hogy nyilasok, rendőrök, csendőrök fogdossák össze az emberek százait a pincékben, s kísérik ide, beállni a Hungarista Légióba. Pálinkaszagú, alkoholtól püffedt nyilas-vezetők és karszalagos katonatisztek válogatják itt az összegyűjtött „anyagot". Aki volt katona, vagy legalább is tud bánni a fegyverrel, az azonnal kap puskát, és már mehet is a frontra, amely itt lehet a negyedik vagy ötödik utcában. Aki még lőni sem tud, azt leviszik a pincébe, párórai gyakorlatozásra... Legalább kétezer ember van itt összezsúfolva, vad összevisszasággal. Reggel felé az egyik frontra induló csapattal sikerül kiszöknöm a kapun. Most egy-két napig szünetel a nagy légiroham, de most meg a nyilas kopók miatt nem mer szinte senki az utcákon járni. Nincs már fölmentés, nincs kivételezés: mindenkinek be kell vonulnia a Hungarista Légióba, harcolni vagy torlaszokat építeni. Olyan ez, mint száz évvel ezelőtt, amikor még kötéllel fogták a katonákat. Akkor azonban betyárok, az úri világ ellen harcoló szabadcsapatosok lettek a katonaság elől elbujdosó legények. Most is bújik, aki tud, talán több már ebben a városban a katonaszökevény, mint katona — de harcra ugyan ki vállalkozik? [...] Lent a föld alatt nyüzsög a város. A pincékben csak a nagyobb robbanások hallatszanak, mert még a csatazaj dübörgő szavát is elnyomja a marakodó-civakodó emberek lármája. Minden semmiségért egymás torkára teszik a kést. A felkorbácsolt idegek elfojtott indulatát élik ki, s keserűvé teszik az amúgy is nyomorúságos odúéletet. Összezsúfolva, egymás hegyén-hátán hevernek, kártyáznak, rettegnek, vitatkoznak, s egy-egy hazatérő ismerős beszámolóját hallgatják. A jövevény el244