„Kelet Párizsától” a „bűnös városig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 1. 1870-1930 (Budapest, 1999)
2. fejezet METSZETEK A VÁROS ÉLETÉBŐL A „BÉKEKORSZAKBAN" - Körösi József a főváros népességének elmagyarosodásáról (1880)
elem átalakulási folyamának lassúsága—s a viszonyok e tekintetben az országban sem lehetnek nagyon eltérők—nézetünk szerint a legerősebb érv annak bizonyítására, mily alaptalan a túlbuzgó magyarosításnak azon vádja, mellyel a fővárosi tanácsot és a kormányt egyaránt illették. Sőt ellenkezőleg, inkább azt lehetne ez eredményekből következtetni, hogy a többi európai országok intézkedéseinek példájára nálunk is nemzetiségünket az eddiginél hatályosabb módon kellene védelmezni. Hiszen két évvel ezelőtt, a már majdnem másfél évtized óta fennálló nemzeti kormányzat dacára, még mindig nem jutottunk annyira sem, hogy a magyar nyelv az ország népiskoláiba kötelezett tantárgyul be lett volna hozva, minek folytán az ország minden részén számos oly iskola is létezett, a melyekben magyar szó sohasem hangzott. Miután immár tudjuk, mennyit veszít az élet küzdelmében minden egyes nemzetiség, azon kérdés merül fel, vajon melyik nemzetiség javára szolgált tulajdonképpen e veszteség? Az 54. sz. táblában 40 foglalt adatokból kitetszik már most, hogy a magyar nemzetiség egész veszteségét a német vonta magához, és megfordítva a németét a magyar nyerte meg. Az, hogy német gyermek tóttá vált volna, oly ritka eset, mely 300 gyermek közül csak egynél áll be; de még ritkábban fordul ez elő a magyar gyermekeknél, ti. 1400 közül egynél. Az »egyéb« nemzetiségek javára szolgáló veszteség úgy a magyaroknál, mint a németeknél feltűnő csekély. A tót nemzetiség, mint említve volt, egy nemzedéktől a másikig 62%-ot vesztett tagjaiból; ebből 33% a magyar, 27% a német és 1 '/ 2 % a többi nemzetiséghez csatlakozott. Körülbelül ugyanilyen a vesztesége az »egyéb nemzetiségekének; azoknak 31 %-át ugyanis a magyar 25%-át pedig a német nemzetiség vonta magához, míg a tót nemzetiség is csak ezekkel szemben mutathat fel valamivel nagyobb, azaz 3%-ra menő nyereséget. Mindezekből azt látjuk, hogy a nemzetiségeknek aktív vonzereje és passzív ellenállási képessége egyenes viszonyban áll: minél ritkábban olvad be valamely nemzetiség a másikba, minél nagyobb tehát ellentállási képessége, annál nagyobb azon idegen elemek száma is, melyeket magához vonzani képes vala. A magyar nemzetiség vesztett legkevesebbet, és nyert legtöbbet; a tót vesztett legtöbbet és nyert legkevesebbet. A kettő között áll a német nemzetiség. 40 Terjedelmi okokból nem közöljük. 80
