„Kelet Párizsától” a „bűnös városig” - Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához 1. 1870-1930 (Budapest, 1999)

4. fejezet METSZETEK A VÁROS ÉLETÉBŐL A TRIANONT KÖVETŐ ÉVTIZEDBEN - Láng Panni: Egy budapesti polgárcsalád mindennapjai

ugyanez a szertartás. Molnár úrnak különben jól menő borbélyüzlete volt, éppen szemben a bankkal, a Vilmos császár (ma Bajcsy-Zsilinszky) úton. Végül megemlítendő a manikűrösnő, aki talán kétszer egy hónapban jött anyámhoz, hozta magával ollóit, reszelőt, szarvasbőr körömfényesítőjét, mert a lakkozott köröm, kivált ha nem színtelen volt, ordenárénak, félviláginak számított. Kifakult sötétkék cloche kalapját sosem tette le és miközben dolgozott, halk hangon szakadatlanul hordta a pletykát egy „kundsaftjától" a másikhoz. Életrendünk, életmódunk Ennek kialakítását tulajdonképpen két tényező határozta meg: apám társadalmi és vagyoni állása és az azokból következő gondtalan jómód, ezzel egyidejűleg pedig puritán nevelési elvek, amelyek apám elsőgenerációs helyzetéből és jelleméből következtek, és amelyeket anyám teljes mértékben magáévá tett. A hétköznapok téli és nyári életmódja annyira különbözött egymástól, mintha nem is ugyanazon család napirendje lett volna, hiszen színtere is egészen más volt. Ősztől tavaszig-nyár elejéig a Deák Ferenc utcában, azután pedig a Labanc úti villában éltünk. A ki- vagy beköltözés tavasszal és ősszel mindig egy egész napot vett igénybe, mert bár mindkét lakás úgy be volt rendezve, hogy a lakberendezési tárgyakat, ágyneműt, háztartási fehérneműt, edényt, étkészletet stb. vinni nem kellett, mégis annyi holmi jött össze, hogy egy nagy kétlovas bútorszállító kocsira volt szükség. A teljes személyzeten és a költöztető embereken kívül még apám egyik altisztje a bankból is segített. Tán hároméves koromig dajka volt mellettünk, Rózsi, ő volt anyám helyett anyám. A szülők ugyan jelen voltak életünkben, de csak mindenható istenségekként, akik megjelentek a gyerekszobánkban, intézkedtek, rendelkeztek, büntettek vagy egészen ritkán jutalmaztak. Leírhatatlan magasságban lebegtek fölöttünk, és mi a mélységből tiszteltük és imádtuk őket. A dadát német nevelőnők követték, akik szigorú életrendet diktáltak. Télen, a városban lakva, két-két órát sétáltunk délelőtt és délután a Duna alsó rakpartján, elöl Vera és én, mögöttünk Juci és a Fräulein. Fel-alá, fel-alá, játék, játszás nélkül. Rajtunk kívül csak a kutyákat sétáltató cselédlányok dideregtek ott. Mi hárman, mínusz 15 foknál is csak vádliig érő cérnazoknik hordtunk: „zum abhärten". Hosszú harisnyánk, mackónadrágunk sosem volt. 398